Magyarország ad otthont az USA legnagyobb konzervatív seregszemléjének

Vágólapra másolva!
„Ugyanazt a civilizációt védjük, ugyanazokban az értékekben hiszünk", mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, miután Washington D.C-ben tárgyaltak amerikai konzervatív partnerekkel, politikusokkal a 2022 tavaszán Budapesten megrendezendő nemzetközi jobboldali seregszemle, a CPAC Hungary kapcsán.
Vágólapra másolva!

A magyar és amerikai konzervatívokat nem csak a közös értékek, az Isten, haza, család gondolata köti össze, de az is, hogy

a szocialista-liberális erők mindkét országban ezeket az értékeket vették totális támadás alá.

„Az egyetlen lehetőség ennek megállítására az, ha

jelentette ki Kovács István, a Központ stratégiai igazgatója. Hozzátette, ennek az erődemonstrációnak a fóruma és szimbóluma lesz a budapesti CPAC Hungary.

Az Alapjogokért Központ delegációja egyeztetett a CPAC tengerentúli képviselőivel, Matt Schlapp-pel – Donald Trump egykori tanácsadójával – és Dan Schneiderrel, az Amerikai Konzervatív Unió vezetőivel a pár hete bejelentett magyarországi rendezvény részleteiről.

Matt Schlapp, az ACU elnöke külön kiemelte: büszkeséggel tölti el őket, hogy első európai helyszínként Magyarország fog otthont adni az USA legnagyobb konzervatív seregszemléjének, míg Szánthó Miklós hangsúlyozta, hogy

a jövő márciusi CPAC Hungary-n nem csak Amerikából, de szerte a nyugati civilizációból várják a konzervatív jobboldal meghatározó véleményformálóit, döntéshozóit.

A washingtoni út során a Központ delegációja meghatározó konzervatív elemzőintézetek vezetőivel, újságírókkal és republikánus képviselőkkel is találkozott, valamint részt vett egy, a Kongresszusban megrendezett életpárti konferencián.