KDNP: Gondolkodásra késztet mindannyiunkat mindenszentek napja

Óbudai temető Óbudai temető
Mindenszentek halottak napja
ősz
Óbudai temető
Vágólapra másolva!
Mindenszentek napja hittől, vallástól függetlenül megállásra, gondolkodásra késztet mindannyiunkat, hogy kapcsolatainknak, az előttünk álló feladatoknak, végső soron az élet nagy kérdéseinek kiemelt figyelmet szenteljünk - olvasható a KDNP közleményében.
Vágólapra másolva!

"Lássuk, hogy egy napunk mennyit ér, néha látnunk kell, az élet hogyan fogy el. A mai napon emlékezzünk és gyújtsunk egy mécsest azokért, akik előttünk jártak az úton és vállukon vitték, megalapozták a következő nemzedékek jövőjét. Köszönet nekik, hogy ma a mi lábnyomunk is ott lehet az övék mellett!" - fogalmazott közleményében a párt.

- tették hozzá. Azt írták, az igazi küzdelem nemessége örök példaként és örök mementóul is szolgál minden jóakaratú embernek.

Óbudai temető Fotó: Polyák Attila - Origo

hogyan tudjuk jobb hellyé tenni ezt a világot és úgy átadni majd utódainknak, hogy büszkeség töltse el őket, amikor emlékükbe idéznek minket.

Hangsúlyozták, minden élet értékes, mindenkinek helye és szerepe van az igazságos és békés világ megteremtésében. Minden erőnkkel és képességünkkel ezt a célt kell szolgálnunk és felmenőink jó példájából merítve mások javát keresnünk.

Hozzáfűzték: amikor az előttünk járókra gondolunk, elsősorban elhunyt szeretteink jutnak eszünkbe, hiányuk még inkább tudatosítja bennünk legszűkebb közösségünk fontosságát, amelynek biztonságáért, jólétéért elsősorban mi vagyunk a felelősek.

Emlékezzünk a múltra, tanuljunk belőle és szeretteink emléke adjon mindannyiunknak erőt és hitet a hétköznapok küzdelmeiben! - áll a KDNP közleményében.