Durván összeverekedett egy nő és egy férfi a Bosnyák téren - videó

rendőrautó rendőrség letartóztat
illusztráció
Vágólapra másolva!
Részegen esett egymásnak egy nő és egy férfi még tavaly ősszel a Bosnyák téren. A nő meglökte, majd megütötte a férfit, aki többször elesett, amitől a fejét beverte a betonba és életveszélyesen megsérült.
Vágólapra másolva!

A 39 éves nő és a 62 éves férfi 2020. október 6-án, kora este, a XIV. kerület, Bosnyák téren lévő buszmegálló mellett egy padon ült. Részegen vitatkozni kezdtek egymással. A nő először leköpte a férfit, majd rángatni, ütni-verni kezdték egymást.

A verekedés során

a nő kézzel ütötte a férfit, aki a hajánál fogva rángatta őt. A nő a lábával igyekezett ellökni magától a férfit, aki eközben levette róla a cipőjét, és többször megütötte vele a nő hátát és a fejét.

Aztán mindketten felálltak a padról és folytatták a verekedést.

A nő két kézzel meglökte a férfit, aki a betonra esett. A támadó odalépett a földről felállni próbáló férfihoz, leült vele szemben és így folytatták. Tovább ütötték-rúgták, rángatták egymást.

Megint mindketten felálltak és a buszmegállóhoz mentek. Itt a férfi ráfogott a nő pólójára, aki erre visszafordult és előbb

könyökkel, majd kézzel is fejen vágta a férfit, akit elveszítette az egyensúlyát, elesett, és tompítás nélkül beverte a fejét a buszmegálló betonjába.

A férfi többször próbált felállni, végül

amikor sikerült neki, a nő újra rátámadt. Ekkor már mindketten elestek úgy, hogy a férfi ismét beverte a fejét a betonba.

Egy arra járó hívta a mentőket a sérült, vérző férfihoz, aki már nem tudott talpra álllni.

A férfi életveszélyesen megsérült a fején, az életét a kórházban sikerült megmenteni.

Az ügyészség a 39 éves nő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat, és vele szemben végrehajtandó börtönt javasolt. A 62 éves férfival szemben garázdaság miatt emeltek vádat, és közérdekű munka kiszabását javasolták számára - írja az Ügyészség oldala.