Szabad országban élünk, mindenki a független magyar bíróságoknál keresni tudja az igazát. Ha ő úgy gondolja, hogy bármilyen sérelem érte, akkor ajánlom neki, hogy indítson polgári pert vagy tegye a dolgát. Ezzel nekünk egyébként nincs feladatunk – mondta el az Origónak adott interjúban Kálomista Gábor, az Elk.rtuk című film egyik producere Hann Endre közvélemény-kutató kifogásaira, aki magára ismert a film egyik negatív karakterében. Kálomista kifejtette, hogy hiába fenyegetőzött eddig a baloldal, semmilyen megkeresés nem érkezett még hozzájuk, amely jogi útra terelte volna az ügyet. A producer mesélt még a film fogadtatásáról, a hatalmas sikerről, a film brüsszeli bemutatójáról pedig elmondta, hogy a baloldal éppen akkorra időzítette Márki-Zay Péter brüsszeli bürokraták előtti bemutatkozását, amikor a film nemzetközi premierje lesz. Kálomista Gábor az Origónak azt is elárulta, először és utoljára mikor és miben értett egyet Gyurcsány Ferenc feleségével.

Az Elk.rtuk óriási siker, egyre többen kíváncsiak rá. Erre számítottak?

Nagyon jó érzéseink vannak a filmmel kapcsolatban, és látszik, hogy a nézők is szeretik.

Az elkövetkező napokban átlépjük a százezres nézőszámot,

szóval azt gondolom, hogy ez egy egyértelmű sikertörténet.

A koronavírus-járvány kezdete óta ilyen erősen induló film még nem volt.

A nézők szeretik, és mi ennek örülünk.

Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerek, valamint Rakonczai Viktor zeneszerző a díszbemutatónForrás: Dt Media

Vannak adatok arról, mennyien voltak kíváncsiak a filmre vidéken és mennyien Budapesten?

Vidéken nagyon erős, más számok vannak, mint általában lenni szoktak. Vidéken nagyon erősen indult, Budapesten is jó volt a kezdés, de most azt látjuk, hogy

a szokásos arányoktól eltérően ezt a filmet vidéken egyre többen nézik.

Nem így szokott lenni, hanem fordítva: Budapest szokta adni a nézők zömét, most én azt gondolom, hogy ez fele-fele, hacsak nem a vidék javára tolódik el egy kissé a nézőszám.

Endre karaktere és filmbéli gyakornoka, Réka az Elk.rtuk című film egyik jelenetébenForrás: Megafilm

Több baloldali kritika is napvilágot látott a bemutatót követően. Hann Endre miután kilépett az általa is alapított SZDSZ-ből, és létrehozta a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet nevű céget, Gyurcsány Ferencéknek dolgozott. Hann Endre magára ismert a filmben, és fel van háborodva Endre karakterén, sőt ő hitelrontásról is beszél. Mi erről a véleménye?

Szabad országban élünk, mindenki a független magyar bíróságoknál keresni tudja az igazát.

Ha ő úgy gondolja, hogy bármilyen sérelem érte, akkor ajánlom neki, hogy indítson polgári pert vagy tegye a dolgát.

Ezzel nekünk egyébként nincs feladatunk.

Önöket perekkel fenyegették meg már a bemutató előtt is. Történt valami?

Egyelőre nem kaptunk semmilyen megkeresést ez ügyben, és Helmeczy Dorottya producertársam, valamint a Megafilm Kft. sem kapott efféle irányú megkeresést.

Elképzelhetőnek tartja, hogy ezek üres fenyegetőzések, amelyeknek az a célja, hogy elriassza a nézőket attól, hogy megnézzék ezt a filmet?

Ezt a filmet annyi fenyegetés érte, hogy komolyan sem tudom már venni őket, de ha tényleg úgy gondolja bárki, hogy neki ezen perelni valója van, akkor perel. Ha nem, akkor beszél róla, biztosan az is egy hatásos kampányeszköz. Nem tudom néha eldönteni melyikkel élnek, mi hivatalos megkeresést ez ügyben nem kaptunk.

Van arról információja, hogy a film rendezője hogyan vélekedik a bemutatás utáni sikerről?

Megmondom őszintén, még nem beszéltem vele a héten, de ő is látta a díszbemutatón a sikert, és hallotta, hogy mi történik a film körül. Tudjuk, hogy elégedett a filmmel, tudjuk, hogy örül ennek a filmnek. Keith English kiváló szakember módjára végezte el azt a munkát, amelyre fel lett kérve, és azt gondolom, hogy már várja a következő megkeresését. Úgy hiszem, hogy a munkájára semmilyen panaszunk nem lehet.

Jelenet az Elk.rtuk című filmbőlForrás: Megafilm

Elképzelhetőnek tartja, hogy legyen a filmnek folytatása?

Kizárni semmit sem lehet. Ezek megtörténtek, de a legbrutálisabb október 23-i eseménysor, a lovasroham még nincsen feldolgozva.

Ezek jó kiindulópontjai lehetnének az azt követő három évben történt magyarországi eseményeket feldolgozó alkotásnak.

Többen kiemelték, hogy hiányoznak az október 23-i események a filmből. Mi volt ennek az oka?

Mi a forgatókönyvet úgy találtuk teljesnek, ahogyan Bendi Balázs megírta.

Az az erőszak, amellyel az akkori kormányzat fellépett az ártatlan civilek és mások ellen, eléggé ki van domborítva a filmben.

A filmbéli történet ott fejeződött be, hogy megcsinálják majd október 23-át. Tehát egy jó apropó ez arra, ha azon gondolkozunk, hogy legyen második rész, hiszen annak is el kell kezdődnie valahogyan.

Színészeket fenyegettek meg, kritizálták őket még a bemutató előtt is. Azóta változott valami? Csillapodtak a kedélyek?

A kritikával semmi baj nincs. A kritikát valaki vagy elfogadja vagy nem.

Az, hogy valakit fenyegetnek, és azzal próbálják meg sakkban tartani, hogy soha többé nem kap szerepet, és kizárja a filmes világ magából, azzal már komoly baj van.

Amíg valaki a színészi játékot, a dramaturgiát vagy a fényképezést kritizálja, azok szubjektív dolgok.

Amikor azt kapják az alkotók, hogy gyakorlatilag kivetette őket magából egy társadalom, csak azért, mert a munkájukat elvégezték, azzal van bajom. Ezek a nettó fenyegetések, amelyek elhangzanak, abnormálisak.

Minden szinten, mindenhol megtámadják ezt a filmet: a színészeket, az alkotókat, rólunk nem is beszélve a producertársammal együtt. A magam részéről nem veszem komolyan, mert sejtem, mi a cél.

Közönségtalálkozó a film színészeivel, a producerekkel és a forgatókönyvíró Bendi Balázzsal a Mom Parkban 2021. október 23-án. A találkozón részt vettek a 2006-os eseményeket átélő Kruchina testvérek isForrás: Megafilm

És mi a cél?

Baloldali propaganda célja van, hogy ezt is el lehet mondani, ezt is lehet csinálni.

Az viszont jelzésértékű, hogy a balliberális oldalt olyan szinten érte el a film, hogy az a várakozásokon felül van. Mi nem politikai filmet akartunk csinálni, de mivel ők politikát csinálnak belőle, nem filmként kezelik, és ez a fő mantrájuk, ezért azt gondolom, hogy ezért vetnek be minden eszközt.

Továbbra is megpróbálják a filmet ellehetetleníteni, mert rettenetesen fáj nekik. Ezt meg is értem, megértem a fájdalmukat.

Mire gondol?

Azt gondolom, hogy az igazság olyan, amilyen: az vagy tetszik, vagy nem, de ezek a dolgok megtörténtek. Amire a film épül, a 2006-os eseményekre, azok megtörténtek.

Nem a mi felelősségünk, nem mi tettük, és nem mi lövettünk ki szemeket, nem mi szereztünk csalással hatalmat, nem mi tartottuk meg erőszakkal.

Tehát mi egy történetet meséltünk el, ami megtörtént. Lehet ezt tagadni, de amire épül ez a film, az megtörtént. Ha ezt próbálják letagadni, akkor a történelmet tagadják.

Ha ők a szabad gondolkodók, és szerintük szólásszabadság van, akkor miért nem engednek más gondolatokat a világba, és ezt miért nem viselik el? Ez nem egy véleményfilm, nem egy dokumentumfilm, ez egy játékfilm, az első pillanattól kezdve az volt. Ha ők úgy érzik, hogy ez filmként nem felel meg, azon vitatkozhatunk. De azon viszonylag nehéz lenne vitatkozni, hogy ezek az események megtörténtek-e.

Ha fáj nekik, akkor fáj, és életemben először értettem egyet Dobrev Klárával, amikor azt mondta, hogy a hazugság az hazugság. Én is csak azt tudom mondani, hogy a hazugság az hazugság.

Kálomista Gábor, a film egyik producere és Josep M. Civit a film operatőreForrás: Dt Media

Korábban volt szó arról, hogy Brüsszelben is bemutatják a filmet.

Igen. November 9-én lesz a bemutatója Brüsszelben, és

nagyon érdekes, hogy pont ebben az időpontban – miután mi ezt bejelentettük –, ugyanebben az órában fog Márki-Zay Péter bemutatkozni a brüsszeli bürokratáknak a sajtóhírek szerint.

Úgy tűnik a baloldal egyből szervezett a film vetítésére egy úgynevezett ellen-eseményt, aminek én őszintén örülök, mert utána hátha összefutunk valahol, és meg tudjuk beszélni, hogy mi az igazság.

Milyen visszajelzésekre számít?

Egy brüsszeli moziban lesz a film világpremierje, és azt már most tudjuk, hogy nagy rá az érdeklődés. Sok külföldi jelezte, hogy el szeretne jönni, de nem tudom most még megmondani, milyen reakciók lesznek. Ha tudok valamit mondani a bemutató után, szívesen mesélek majd róla.