Drámai videóval készíti fel a németeket a katasztrófavédelem, hogy télen nem lesz mivel fűteni

Vágólapra másolva!
Németországban a katasztrófavédelem már arról készít videókat, mit csináljanak az emberek, ha nem lesz gáz télen és nem tudnak fűteni. A kísérőszövegből az is kiderül, hogy katasztrófavédelmi gyakorlatot is tartanak majd. Egész Európában egyre rosszabb a helyzet az energiaárak emelkedése és a gázellátás akadozása miatt, Magyarországon ezzel szemben nincsenek ilyen gondok, köszönhetően a magyar kormány egyedülálló rezsicsökkentésének,valamint a Gazprommal megkötött, Magyarország számára rendkívül kedvező szerződésnek, és annak, hogy a gáztározóink fel vannak töltve.
Vágólapra másolva!

A Német Katasztrófavédelem (BBK) nemrég egy olyan videót tett közzé Twitter oldalán, amelyben azt mutatják be, hogy mit tegyenek az emberek, ha nem lesz gáz, és emiatt nem lesz fűtés sem. Az ismeretterjesztőnek szánt, de posztapokaliptikusnak tűnő videóban egy idős nénit mutatnak, aki otthon téli kabátban, sálban és kesztyűben ül, cserépből, gyertyák segítségéve készít rögtönzött kályhát, illetve szigetelőfóliával zárja le az ablakot.

A videóban bemutatott jelenet hamarosan akár valósággá is válhat, miután Európában egyre komolyabb problémát jelent a gázhiány.

Ebből a szempontból az egyik legrosszabbul álló ország Németország, nem is csoda, hogy ehhez hasonló videókkal és felhívásokkal kell tájékoztatniuk a lakosságot, mivel reális esély van rá, hogy ilyen állapotok fognak uralkodni télen.

Ezzel szemben Magyarország gázellátása biztosított, miután szeptember 27-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter aláírta az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződést, amely tizenöt évre garantálja Magyarország energiaellátásának biztonságát.

- mondta a miniszter.

A megállapodás tíz plusz öt évre, azaz tizenöt évre szól, azonban tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására, adott esetben csökkentésére. A szerződés évi 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására vonatkozik. Fontos kiemelni azt is, hogy az ár jóval kedvezőbb, mint amit a most lejáró, 1995-ben megkötött szerződés alapján fizetett a magyar fél.

Ennek a Magyarország számára kedvező szerződésnek is köszönhető, hogy megőrizhetők hosszú távon a rezsicsökkentés vívmányai, a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb gázárat fogják fizetni Európában.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy miközben az energiaárak Európa-szerte elszabadultak, és számos uniós tagállamra jellemző a gázhiány, Magyarországon a rezsicsökkentés miatt nem fognak emelkedni a lakosság számára az árak, a földgázellátás biztonságát szavatolja a gáztározók töltöttségi szintje, és a frissen megkötött szerződés is.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Korábban beszámoltunk róla, hogy a magyarországi gáztározók töltöttségi szintje magas, 86 százalékos, ami jóval az európai átlag feletti. Magyarország négymilliárd köbméteres kereskedelmi, illetve 1,45 milliárd köbméteres stratégiai készlettel rendelkezik. Ez a gázmennyiség a teljes gazdaság ellátására legkevesebb 109 napig lenne elég akkor, ha valamilyen okból nem érkezne gáz az országba" - mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A nemzeti kormány rezsipolitikája olyan gazdaságpolitikai vívmánynak számít, amelyet annak idején támadtak, de mára az élet visszaigazolta a jogosságát.

Már 2020-ban is a magyar fogyasztók fizették Európa legalacsonyabb rezsiköltségeit, míg korábban ennek pont az ellenkezője volt az igaz. A rezsicsökkentésről szóló rendelet 2013 januárjában lépett hatályba, majd három lépésben 25 százalékkal mérséklődött a lakossági áram, gáz és távfűtés ára. Eközben Európában elszabadultak a gázárak, de Magyarországot a kormány politikája miatt ezek a problémák nem érintik.