Orbán Viktor: Az oltatlanok életveszélyben vannak

ORBÁN Viktor, rádió, interjú
Budapest, 2021. október 15. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai székházában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című rádióműsorban 2021. október 15-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Szükség van a munkahelyi közösségek érvelésére az oltatlanok beoltásához, a kötelező oltás bevezetése viszont túl lenne a magyarok tűréshatárán Orbán Viktor szerint. A kormány segítette a munkáltatók és a munkavállalók tárgyalásait a minimálbérről és a garantált bérminimumról, jelentős adócsökkentés vezetett a megállapodáshoz. Az európai rezsiválság és a migrációs válság is szóba került a kormányfő pénteki rádióinterjújában. 
Vágólapra másolva!

Az oltás nagy veszélytől véd meg

Volt egy sikeres oltási hadjárat tavasszal, amivel a brit mutánst megfékeztük. A delta variáns most viszont végigszáguld a világon, így Magyarországon is, és sokkal súlyosabb, mint a brit változat. Ha mindenki be lenne oltva, nem okozna nagy bajt.

Az oltatlanok életveszélyben vannak,

hívta fel rá a figyelmet a miniszterelnök. Kórházba kerülhet, lélegeztetőgépre kerülhet, de nagyobb baj is történhet vele, ezért mindenkit arra kér Orbán Viktor, oltassák be magukat.

A védelmi intézkedések, mint a maszkhasználat, lassítja a terjedést, de nem véd meg. Csak az oltás véd meg.

15 millió adag vakcina lesz év végéig az országban. Nem egyformán terjed az ország minden pontján a vírus, ezért kellett bevonni a munkaadókat a védekezésbe.

Az általános kötelező oltás bevezetése viszont túl van a magyarok tűréshatárán a kormányfő szerint.

Kell a munkahelyi közösségek érvelése az oltás felvételéhez. Amíg mindenki nincs beoltva, ez a vírus fertőzni fog, szögezte le a kormányfő. A politikusok nem értenek jobban a járványokhoz, mint a szakértők, ezért őket kérdezi a kormány.

Az oltatlanoknál a megbetegedés kockázata tízszer nagyobb. Az oltás nagy veszélytől óvja meg az embert.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai székházában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című rádióműsorban 2021. október 15-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Így alakult ki a minimálbér és a garantált bérminimum

Ha a bérnövekedés üteme nem áll összhangban a vállalatok fizetőképességével, akkor tönkremennek a cégek. Ezért

a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell meghatározni a béreket, a kormánynak segítenie kell őket.

A kormány azt ajánlotta a munkaadóknak, hogy ha elfogadják a munkásokat képviselő szakszervezet 20 százalékos minimálbér-emelésre vonatkozó igényét, akkor a munkások után fizetendő tb-járulékot csökkentik, így zajlott a tárgyalás,

végül egy jelentős adócsökkentésben állapodtak meg,

így alakult ki a 200 ezer forintos minimálbér, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forint lesz szintén januártól. 10 éve, a Gyurcsány-Bajnai időszakban még az átlagbér volt annyi, mint amennyi most a minimálbér lesz.

Európában rezsiválság, Magyarországon rezsicsökkentés

Nem túlzás azt mondani, hogy rezsiválság van Európában, megemelkedett a gáz és az áram ára kétszeresére, háromszorosára.

Magyarországon azért nem emelkedtek az árak, mert sikerült szakítania azzal a gyakorlattal az Orbán-kormánynak, hogy a multik igényeit elégítsék ki.

A baloldal álláspontja, ha a piacon nőnek az árak, akkor az emberek is fizessenek többet. A nemzeti kormány - attól nemzeti, hogy megvédi az embereket - rögzítette az árakat a háztartások számára, a családok, nyugdíjasok védelme érdekében. Amíg az Orbán-kormány van a kormányrúd mögött, ez így lesz.

A baloldal már most kijelentette, hogy ők emelnének.

Bolond dolog, amit Brüsszel csinál. Miközben emelkednek az árak, egy olyan klímavédelmi programmal állnak elő, ami tovább növeli az árakat. Ezt be is vallják. Ahhoz, hogy a klíma meg legyen védve, az emberek használjanak kevesebb energiát, kevesebbet autózzanak, kevesebbet fűtsenek, ezt mondják a brüsszeli bürokraták. Ez már nem ésszerzű takarékoskodás,

ez már beavatkozás az emberek mindennapi életébe szükségtelenül, pedig a klímaromboló cégeket kellene megadózni. Magyarországon ezt nem tudnák áthárítani a fogyasztókra, a családokra, mert rögzített rezsiárak vannak.

Most még olyan tervei is vannak Brüsszelnek, hogy az EU-s lakásokat és autókat is megadóztatják. Elsősorban a gazdag nyugat-európaiak terve ez, a közép-európaiak ennek ellenállnak. A decemberi EU-csúcson lesz ez nagy kérdés, ki kerekedik felül, mondta Orbán Viktor.

Migráció: a magyarok döntsenek, ne mások helyettünk

Maratoni csatában vagyunk, ami a migrációt illeti, közölte a kormányfő. 2015-ben kezdődött, amikor Magyarország volt az egyetlen, amelyik kimondta, hogy ha nincs három hónapon belül uniós döntés a migrációról, megépítjük a határkerítést, ami meg is épült. Ma ott tartunk, hogy többek között Görögország, Bulgária Szlovénia, Litvánia is kerítést épített, egyre többen követik a magyar példát. Októberig 92 ezer illegális belépést akadályoztunk meg, meg három-négyszereződött a kísérletek száma.

Nem csak a magyar határt védjük, a németeket, osztrákokat is mi védjük, Európa külső határát. Méltányos igény, hogy legalább egy részét fizesse ki az EU a határkerítésnek.

Orbán Viktor szerint jó esély van rá, hogy fizetni fognak.

A migránsok behurcolják a fertőzéseket, a sok variáns így jön be.

A migráció okozza, felpörgeti, növeli a járvány mértékét.

Brüsszel szerint a migráció jó dolog, szükség van rá. Bennünket hibásnak látnak. Erre a magyar kormány azt mondja, hogy akkor Németország és Svédország fogadja be a migránsokat, de ránk ne kényszerítsenek semmit. Majd eldöntik a magyar emberek, kivel akarunk együtt élni, nem a brüsszeli bürokraták. A járványok, migrációk korát éljük, ez évekig velünk lesz, zárta a rádióinterjút Orbán Viktor miniszterelnök.