Késsel rabolta ki a mezőcsáti közértet egy kamasz

ezzel a késsel fenyegetőzött egy kesznyéteni kamasz Mezőcsáton
ezzel a késsel fenyegetőzött egy kesznyéteni kamasz Mezőcsáton
Vágólapra másolva!
Három órán belül rájöttek a rendőrök, ki volt az, aki késsel rabolta ki a mezőcsáti boltot. A kamaszt felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába november 4-én 18 óra 12 perc után jelentették, hogy

egy mezőcsáti élelmiszerboltban egy vevő édességeket, szeszesitalokat tett a kosarába, majd fizetés nélkül elment, miközben késsel megfenyegette a pénztárost.

Ezzel a késsel fenyegetőzött egy kesznyéteni kamasz Mezőcsáton Forrás: Police.hu

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai, a helyi körzeti megbízottak, a beszerzett adatok és információk alapján hamar beazonosították a férfit. Ezután azt is feltérképezték, merre mehetett a rablás után.

A rendőrök munkáját Douglas, a nyomozókutya is segítette.

Útközben, a földön egy füves árokban találták meg a támadáshoz használt kést és azt a sapkát is, amit a fenyegetőző fiú viselt. A felfejtett szálak végül egy mezőcsáti házhoz vezették a nyomozókat, aminek udvarán ott volt a boltból elhozott kosár.

Douglas, a rendőrkutya szagot fogott Forrás: Police.hu

Elfogták és a rendőrkapitányságra vitték a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves, kesznyéteni fiatalt, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon őrizetbe vették a felfegyverkezve elkövetett rablással megalapozottan gyanúsítható kamaszt, akinek kezdeményezték a letartóztatását.