Vágólapra másolva!
Egy kisboltban lett rosszul egy férfi Sárrétudvariban, ahol gyorsan a segítségére siettek a helyszínen lévők, és a mentők is hamar odaértek - írta az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

A Facebookon azt írták, hogy egy 50 év körüli férfi esett össze hétvégén Sárrétudvariban egy kisboltnál. Az ott dolgozók és a vásárlók azonnal hívták a mentőket, és

a mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a férfit, aki ekkor már nem lélegzett.

miközben a mentésirányítás riasztotta a legközelebbi mentőegységet, és az OMSZ Ügyeleti Szolgálatának szakembereit, akik csupán pár utcányira voltak az esettől. Az egységek perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az ellátást.

A férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba" - írták a Facebookon.