A barátnőjét futtatta egy miskolci férfi

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy miskolci férfi prostituáltként dolgoztatta fiatal korú barátnőjét, majd az így megszerzett pénz egy részét elvette tőle. A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Vágólapra másolva!

A férfit november 5-én fogták el a rendőrök a Tiszai pályaudvar közelében, mert

a gyanú szerint fiatal korú barátnőjét futtatta, majd az ebből szerzett pénzének egy részét elvette, kitartatta magát.

A férfi gyermekprostitúció kihasználásáért akár 8 évere is börtönbe kerülhet.

Az ügyészség javasolta a letartóztatását, mert véleményük szerint fennáll a többek között a bűnismétlés veszélye. A bíróság ezzel egyetértve december 7-ig elrendelte a letartóztatását. A végzés nem végleges – írja a Miskolci Törvényszék.