A Momentum Mozgalom bukott elnöke, Fekete-Győr András először reagált a Hajnal-ügyre. Nemrég ugyanis kiderült, hogy a magát közgazdásznak állító Hajnal Miklós politikusnak, a baloldali párt egyik elnökségi tagjának nincsen diplomája. Fekete-Győr erre azt mondta, hogy szerinte nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát. Az egyetemi végzettséggel nem rendelkező Hajnal amúgy felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, és ezért havi bruttó több mint félmillió tiszteletdíj jár neki a mi adónkból.
Az előválasztásnak csúfolt komédia, a Gyurcsány-show alatt derült ki, hogy a baloldali Momentum Mozgalom egyik elnökségi tagja, Hajnal Miklós nem rendelkezik diplomával, noha ő korábban közgazdászként hivatkozott saját magára, aki ráadásul a híres Oxfordi Egyetemen tanult – írja a Mandiner.

A Gyurcsány-show honlapjára feltöltött önéletrajza alapján azonban az oxfordi tanulmányait félbeszakította, így nincs diplomája, újabb tanulmányokba pedig csak idén kezdett.
Mindezek ellenére a csupán érettségivel rendelkező Hajnal felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, amiért havi bruttó több mint félmillió forintot kap a mi adónkból.
A momentumos politikus később sajnálatát fejezte ki, és elnézést kért azért, amiért hamisan közgazdásznak állította magát.
Hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában a Momentum bukott elnöke, Fekete-Győr András reagált a Hajnal-ügyre.
Fekete-Győr párttársa végzettségével kapcsolatosan a Mandiner beszámolója alapján azt mondta: engem nem feltétlenül egy diploma tesz akár jogásszá, vagy akár villamosmérnökké.
Tehát magyarán: a bukott pártelnök szerint ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát, nem kell diploma.
Arra a kérdésre, hogy Hajnal dolgozott-e közgazdászként diploma nélkül, Fekete-Győr azt válaszolta, hogy tudomása szerint Hajnal dolgozott a Google-nél, illetve hogy volt saját vállalkozása is.
Érdekesség, hogy a nyilvános önéletrajza alapján Hajnal Miklós csupán négy hónapot töltött a Google brüsszeli kirendeltségénél, „szakmai gyakorlaton", saját vállalkozás pedig nem szerepel a Hegyvidéken országgyűlési képviselőjelöltként induló politikus önéletrajzában.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője annyira ledöbbent Fekete-Győr András hétfői kijelentésén, hogy azt írta közösségi oldalán:
Ünnepélyesen bejelentem: ugyan nincsen róla diplomám, de én holnaptól orvos leszek! Az első műtétemet pedig a Momentum exelnökén végzem majd el! De most komolyan: miért engedik még mindig szerepelni a Momentumban? Nem járatta már le magát elégszer?