Eltemették Mádl Dalmát

MÁDL Ferenc; MÁDL Dalma
Budapest, 2021. november 9. Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségének ravatala a temetésén a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Emlékhelyen 2021. november 9-én. Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete életének 89. évében, október 22-én hunyt el. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Eltemették Mádl Dalmát, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségét, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetét kedden Budapesten, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 28-as parcellájában.
Vágólapra másolva!

Mádl Dalma életének 89. évében, október 22-én halt meg.

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete búcsúbeszédében azt mondta, a megrendülés és bizonyosság együtt van jelen most, amikor Mádl Dalmát utolsó útjára kísérik.

Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségének ravatala a temetésén a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Emlékhelyen 2021. november 9-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Megrendülés, mert elvesztettek valakit, egy példaképet, akit nagyon szerettek.

- közölte.

Úgy fogalmazott:


Azt mondta, Mádl Dalma rendíthetetlen hitben élt és dolgozott át egy egész életet, pedig sok minden megingathatta volna a magabiztos istenhitet - születésének éve - 1932 óta: a világháború borzalmai, a Rákosi-idők terrorja és egyházüldözése, a levert forradalom és szabadságharc, a gulyáskommunizmus, a rendszerváltás örömét hamar elhomályosító politikai csatározások és bizonytalanság, és az utolsó években pedig a keresztényellenes ideológiák térnyerése világszerte - mondta.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségének temetésén a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Emlékhelyen 2021. november 9-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mádl Dalma életében testet öltött az igazság: hogy ha arra a biztos tudásra, fundamentumra építesz, amely a keresztény hit lényege, akkor szabaddá válsz a szolgálatra - jelentette ki Lévai Anikó.

Hozzátette:

Mádl Dalmának nem kellett élete legfontosabb céljává tennie saját önmegvalósítását, hiszen tudta, hogy a legjobb helyen van az élete, Isten tenyerében és életének kiteljesedése az, amikor azt a szolgálatot végzi, melyet Isten rábízott.

Lévai Anikó azt mondta:

Kiemelte azt is, hogy Mádl Dalma nem volt mellékszereplő sem férje, sem mások oldalán. Tartása, méltósága volt. Méltó partnere volt a japán császárnak vagy az angol királynőnek is a maga szerény, visszafogott módján.

- mutatott rá.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségének temetésén a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Emlékhelyen 2021. november 9-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A római katolikus szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette.

- mondta a bíboros, hozzátéve, hite kisugárzott az emberekre, átélte belsőleg is a drámai pillanatokat.

Erdő Péter hangsúlyozta: Mádl Dalma szívügyének tekintette a szegények és rászorulók megsegítését.
A temetésen felolvasták a család búcsúgondolatait is, amelyekkel köszönetet mondtak az édesanyának, nagymamának, dédnagymamának azért is, hogy megmutatta az emberi szilárdság és kitartás értékeit.

A gyászolók egy-egy fehér rózsával búcsúztak Mádl Dalmától, akit a férje melletti sírba helyeztek örök nyugalomra.

A temetésen részt vett Orbán Viktor, Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Varga Judit igazságügyi miniszter, Boross Péter volt miniszterelnök és Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.