Tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki nevelt lánya molesztálásával, illetve élettársa és gyermekei bántalmazásával tartotta terrorban a családját.

A férfi 2018-ban kezdett el szexuálisan közeledni élettársa előző kapcsolatából született 12 éves kislányához. Idővel egyre gátlástalanabbá és erőszakosabbá vált, míg végül tavaly nyáron bántalmazással, illetve életveszélyes fenyegetésekkel

arra kényszerítette a kislányt, hogy elégítse ki őt.

Aztán mintegy fél éven keresztül mindennap valamilyen "szexuális cselekményre" kényszerítette a megfélemlített kislányt. Rendszeresen meg is fenyegette amiatt, hogy ne merjen beszámolni erről senkinek.

Emellett az egész családját terrorizálta.

Nemcsak a nevelt kislányát és az élettársát, hanem élettársával közös kisgyerekeit is folyamatosan bántotta, ráadásul úgy, hogy a gyerekek látták, ahogy az édesanyjukkal, illetve testvéreikkel bánik.

A történtek végül 2021 elején a gyermekvédelmi jelzőrendszeren keresztül jutott a barcsi nyomozók tudtára, akik őrizetbe vették a férfit, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatás alatt álló férfivel szemben fegyházbüntetést, közügyektől eltiltást és a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekkel összefüggő valamennyi foglalkozástól eltiltás kiszabását, valamint a szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta.