Itt a bizonyíték: Karácsonyék titokban el akarják adni a Városházát - hangfelvétel

Vágólapra másolva!
A főváros el akarja adni a Városházát, csak azért nem hozták ezt eddig nyilvánosságra, mert 2022-ben parlamenti, 2024-ben önkormányzati választás lesz. Ez derül ki abból a hangfelvételből, amit a titokzatos Anonymus küldött el több szerkesztőségnek, köztük az Origónak. A botrányos felvételen Barts Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója beszél. Kiderül, hogy titokban akarják előkészíteni az ügyletet, hogy ne derüljön ki a nyilvánosság számára. Döbbenetes részlete a felvételnek, amikor azon nevetgélnek, hogy megépítenek egy közparkot, majd egy év múlva - a 2024-es választás után - szétverik. "Nem a saját pénzéből csinálják" - mondja cinikusan az egyik résztvevő az értetlenkedőnek, megmutatva, hogyan kezelik Karácsonyék az emberek pénzét.  A baloldal korrupciógyanús eseteiről információkkal szolgáló álarcos alak ezúttal olyan hangfelvételt ismertetett meg a nyilvánossággal, amely porrá zúzza Karácsony Gergely állításait - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Ahogy megírtuk, el akarja adni a Városháza hatalmas értékű, műemléki védelem alatt álló épületegyüttesét a főváros vezetése. Karácsony Gergely főpolgármester számos ötlettel előállt már a Városháza hasznosítására, Budapest Város Önkormányzata legértékesebb ingatlanának eladása azonban eddig elképzelhetetlennek tűnt.

A hangfelvételen Barts Balázs ezt mondja:

A felvételt először feldolgozó Index kiemeli: kiderül, hogy az elképzelés megjárta a kabinetet, tehát Karácsony Gergelynek ismernie kell azt.

Az eladási szándékot egy szerződés bizonyítja, amit az Index hozott nyilvánosságra. E szerint a Northern Rock Kft. hatalmas összegű szerződést kötött a Beák és társa ingatlanirodával a Városháza értékesítésére, a főpolgármester tagadta, hogy ez bármit is bizonyítana. Karácsony Gergely azzal érvelt, hogy ingatlanközvetítőt a Fővárosi Önkormányzat nem alkalmaz ingatlanok értékesítésénél, azokat a saját, 100%-os tulajdonú vagyonkezelője bonyolítja le.

A most nyilvánosságra került felvételen éppen ennek a cégnek (Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.) a vezetője mutatkozik be és tárgyal a Városháza-projektről - emlékeztet az Index, hozzátéve: a bemutatkozásnál említett másik férfi minden bizonnyal az a Berki Zsolt, aki a Városháza feltételezett eladására szerződő Northern Rock Kft. tulajdonosa. Az Anonymus-maszkos alak által közzétett felvételen említenek egy Gyulát is, aki valószínűleg Gansperger Gyula, aki egy korábbi hanganyagon arról beszélt, hogy Berki Zsolt segített neki elintézni egy ingatlanvásárlást a fővárosnál.