Több mint 5,3 milliárd forint értékű csempészcigit foglaltak le Tolna megyében - videó

zárjegy nélküli cigaretta
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tolna megyében az egyik kikötőnél, valamint egy Pest megyei raktárban összesen 2,8 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le, amelynek kiskereskedelmi értéke meghaladja az 5,3 milliárd forintot - mondta a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Drabos Imre alezredes hozzátette, hogy mindez a költségvetésnek áfa és jövedéki adónemben 3,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

Az ügyben költségvetési csalás és pénzmosás bűntett elkövetésének gyanújával indítottak nyomozást.

- jegyezte meg.

A kép illusztráció!