Szijjártó Péter: A V4-ek készen állnak Lengyelország megsegítésére

A Fidesz tisztújító kongresszusa Budapesten, Hungexpo, 2021.11.14.
Budapest, 2021. november 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A visegrádi országok külügyminiszterei megállapodtak abban, hogy ha Lengyelországnak szüksége van valamilyen segítségre a migrációs nyomás miatt, akkor a három másik ország készen áll arra, hogy haladéktalanul segítsen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter azt írta, rendkívüli ülést tartottak a V4-es országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - külügyminiszterei Brüsszelben a Külügyi Tanács ülése alatt.

"A téma természetesen a lengyel barátainkra háruló migrációs nyomás volt. Először is kifejeztük köszönetünket és nagyrabecsülésünket a lengyeleknek, amiért hősiesen védik az EU külső határát és ezzel minket is" - emelte ki a miniszter.

Hozzátette, hogy

2015-ben Magyarország is hasonló nyomás alatt állt, akkor számíthattunk a V4-ek segítségére,

természetes, hogy így van ez a lengyelek esetében is.

2015-ben Magyarország is hasonló nyomás alatt állt, akkor számíthattunk a V4-ek segítségére, természetes, hogy így van ez a lengyelek esetében is - írta Szijjártó Péter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd