Orbán Viktor: Az emberek egyetértenek az üzemanyagár csökkentésével

ORBÁN Viktor, rádió, interjú
Budapest, 2021. október 15. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai székházában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című rádióműsorban 2021. október 15-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Az oltáselleneseknek is rá kell jönni, hogy vagy beoltatják magukat, vagy meghalnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A kormány az emberek, a baloldal pedig a multik oldalán áll a rezsicsökkentés ügyében is - tette hozzá. A 25 év alatti fiatalok szja-mentessége és a teljes 13. havi nyugdíj visszavezetése mutatja meg, hogyan gondolkodik a kormány az országról. 
Vágólapra másolva!

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hangsúlyozta,

Csak az oltás véd meg

A virológusok szakvéleménye alapján a védelmi intézkedések nem védenek meg a fertőzéstől, csak lassítják a vírus terjedését. Az egyetlen dolog, ami megvéd, az az oltás. Azt is tudjuk, hogy a második oltás beadása után a vakcina védőereje 4-6 hónap után gyengül, ezért indokolt a harmadik, emlékeztető oltás felvétele is – mutatott rá.

Orbán Viktor: Az oltatlanok elhúzzák a járvány időszakát Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor szerint bár mindenkinek jogában áll a saját életéről dönteni, de a baj még mindig az, hogy nincs mindenki beoltva, mert ha mindenki védett lenne, akkor nem lenne negyedik hullám, vagy maximum csak hullámocskáról beszélnénk.

Mint elmondta:

Hangsúlyozta, meg kell győzni az oltáselleneseket arról, hogy már eddig is beoltottak minket jó pár halálos betegség ellen, ezért vagyunk még életben. – A tudománynak is idő kell természetesen, de tízmillió emberből sok százezren nem élnénk, ha más halálos betegségek ellen nem lennénk beoltva – fogalmazott.

Van elég oltóanyag

Arra is emlékeztetett: tízmilliónyi oltásunk van, nemcsak harmadszor, hanem negyedszer is képesek vagyunk beoltatni mindenkit. A közigazgatás, amely az oltásokat szervezi, hivatása tetőfokán van, le a kalappal előttük – jegyezte meg, és külön köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, a rendvédelmi dolgozóknak és a katonáknak is. Orbán Viktor kiemelte: most léptették életbe azt a korábbi intézkedést, hogy a rendvédelemnél és az egészségügynél felmondási tilalom van. – Sokan nem boldogok ettől, de az élet most ezt kívánja meg – tette hozzá.

A kiskunhalasi járványkórház kiemelt kórház lesz, és csak akkor nyitják ki, ha nagy baj lesz, és vezényelni fognak oda orvosokat - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint egyelőre nincsen szükség rá. Több mint kétszer annyi ágy van, mint amennyi most kell. Az előző hullámok tapasztalatai nagy segítséget jelentenek most - tette hozzá.

Orbán Viktor: Rendkívüli helyzetben nem szabad óvatoskodni

Orbán Viktor a rezsicsökkentésről azt mondta, hogy az most kiegészült a benzinár kérdésével. Eddig a benzinárat a piacra bízta a kormány.


A benzinár mindig beépül az adott termék árába is - hívta fel a figyelmet a kormányfő. Rendkívüli helyzetben nem szabad óvatoskodni - tette hozzá. Orbán közölte, hogy ebben a kérdésben mindenki óvatos Nyugaton is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy messze 80 százalék felett van a mostani intézkedés támogatottsága. Úgy védjük meg a családokat, hogy létrehoztunk egy háztartási árszabási rendszert. Korábban a vállalkozások számára ez nem volt nyitott, most a kisvállalkozásoknak lehetőségük lesz a belépésre - mondta a kormányfő.

Így nem lehet válságot kezelni

A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől - mondta a kormányfő. Brüsszelben a multik diktálnak - tette hozzá. Orbán Viktor elmondta, amikor rezsicsökkentés és benzinárcsökkentés van, akkor a multiktól veszünk el pénzt. A baloldal mindig a multik oldalán áll - mondta a kormányfő. 2010 előtt kétszer-háromszor ennyi volt a gáz és az áram ára, miközben azt ígérték, nem lesz emelés. A multik mindig elkezdik védeni az érdekeiket, és úgy állítják be a dolgokat, mintha az ő érdekük közérdek lenne.

Pedig a rezsiügyben egyet is érthetnénk - mondta a kormányfő.

Minden nyugdíjas megkapja a 13, havi juttatását Forrás: Shutterstock

Meglesz az 5,5 százalékos növekedés

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 2021-re vonatkozóan az a döntés született, hogy a többletbevételeket a családok kapják meg. Ha 5,5 százalékos növekedés lesz, akkor a családok visszakapják a befizetett adójukat. Az 5,5 százalékos növekedés biztosan meglesz - tette hozzá. A korábban várt magasabb növekedés azért nem sikerült, mert világszinten termékhiány lépett fel - mondta a kormányfő. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a világszintű chiphiány nagy mértékben érinti a hazai autógyártást, és ha a globális ellátási láncok működnek, akkor 7 százalék feletti növekedés is lehetett volna.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nyugdíj nem alku vagy vita kérdése.

A nyugdíj nem egy elvont közgazdasági kérdés, hanem egy érzelmi és társadalmi igazságossági kérdés.

A mai sikerek a nyugdíjasok korábbi munkája nélkül nem jöttek volna létre - mondta a kormányfő.Ez egy fontos dolog, mivel azt mutatja, hogyan gondolkozunk a szüleinkről - tette hozzá.

Orbán Viktor a 25 éven aluliak szja-mentességéről azt mondta, hogy nagyon nehéz az életet elkezdeni, és ebben segítséget kell adni. Örülök neki, hogy a gazdaság jól teljesít, hogy ezt meg tudtuk adni a fiataloknak - zárta szavait.