A szél sem oszlatja fel a makacs ködöt

köd, Salgótarján, reggel, időjárás, ősz
Salgótarján, 2021. november 3. Talaj menti köd Salgótarján közelében 2021. november 3-án. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Keleten tartós lesz a köd, a nap csak néhol bújik majd elő - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Szombat: Északkeleten, keleten tartósan ködös, felhős idő várható. Ezzel szemben az ország nagy részén szakadozik a reggelre képződött ködfelhőzet, és

változóan felhős, részben napos idő ígérkezik.

Északkeleten fordulhat elő kisebb eső, szitálás. A nap első felében még erős lehet az északnyugati szél, de délutánra mérséklődik a légmozgás. 9-15 fok között alakul a hőmérséklet délután.

Vasárnap: Reggelre többfelé, főleg a Dunántúlon képződik köd, mely csak lassan oszlik fel. Napközben rétegfelhős és derűsebb tájak váltakoznak. Eső nem lesz. A délies szél néha megélénkül. 10-11 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szombaton még erős lehet a szél, vasárnap viszont makacs köd ereszkedik le Forrás: MTI/Komka Péter

Hétfő: Erősen felhős, vagy borult, párás idő lesz. Néhol

tartós lehet a köd.

Egyre többfelé alakulhat ki gyenge eső, szitálás. 5 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet. Az északkeleti szél mérsékelt lesz.

Kedd: Észak, északkelet felől fokozatosan csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen valószínű napsütés. Az északkeleti szél megélénkül. 5-10 fok várható.

Szerda: Borús időre van kilátás, elszórtan esővel. A keleti, délkeleti szél megélénkülhet. Párás, több helyen akár tartósabban ködös lehet a levegő. +7 fok körül alakul a maximum.