Az alvilági leszámolások közé sorolható Gyüre-gyilkosságban a több alvilági leszámolásban már elítélt Portik Tamást vádolja a Fővárosi Főügyészség felbujtással. Az ügy a héten kerül a Fővárosi Törvényszék elé. Az áldozatról a Pesti Srácok írta meg, hogy az Energol-vezér régi bűntársa volt és egy bérlakásban lőtték agyon 21 évvel ezelőtt.
A rendszerváltás előtt a felbujtó és áldozata - több, akkor még nem nagykorú társával - diákcsínynek mondható, telefonfülkefosztogatásokban vett részt. Aztán az áldozat katonának állt. Ebben az időszakban olajozott Portik Tamás, amibe régi bűntársát, Gyüre Józsefet is bevonta. Az áldozatot nem sokkal a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai merénylet után, 1999 áprilisában ölték meg a XI. kerületi Karinthy Frigyes úton bérelt lakásában.
Fejbe lőtték.
A Nemzeti Nyomozó Irodában arra gyanakodnak, hogy - akárcsak a Prisztás-gyilkosságban, az Aranykéz utcai merényletben vagy a Fenyő-gyilkosságban -
Gyüre megölésére is a bűnszervezet feje, Portik Tamás adta ki a parancsot
K. Gábornak, akit februárban fogtak el a gyilkosság gyanúja miatt.

Már akkor szóba került, hogy
a magát keresztapának tartó, úgy is viselkedő Portiknak több embere is vallott több üggyel kapcsolatban, így hamarosan sok minden kiderülhet a kilencvenes évek eddig felderítetlen merényleteiről.
2016 májusában Portikot jogerősen tizenöt évre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Prisztás József megöléséért, később az Aranykéz utcai áldozat, Boros Tamás halálának parancsáért 13 évet, Fenyő János médiavállalkozó megöletéséért pedig még 13 évet kapott.
Így likvidálhatták Gyürét
A legújabb vádirat szerint 1999-ben megromlott Portik és Gyüre között a kapcsolat. Ezután adhatott megbízást Portik a likvidálásra. Az emberöléssel megbízott két férfi (K. Gábor és a Pesti Srácok szerint Sz. József) 1999. április 25-én megjelent a XI. kerületi lakásnál. Leparkoltak és felcsöngettek Gyüréhez. A feltehetően mit sem sejtő férfi beengedte őket a lakásba. A nyomozók az egész gyilkosságot rekonstruálták, amelyet a vádiratban is részletesen taglaltak. K. Gábor a fürdőszobába ment, ahol elővette egy szatyorból a hangtompítóval ellátott géppisztolyát,
majd kilépett a fürdőszobából és a fegyverrel a férfire célzott. Aztán közelebb lépett hozzá és többször rálőtt.
Gyüre a helyszínen belehalt a sérüléseibe, amelyek a szakértők szerint olyan súlyosak voltak, hogy az azonnal érkező szakszerű orvosi segítség sem menthette volna meg az életét.
A férfi likvidálása után a két támadó az Erzsébet híd budai hídfőjéhez hajtott és
a Dunába dobta a gyilkos fegyvert,
amit később hajléktalanok találtak meg, mert a víz kivetette a partra. A hajléktalanok leadták a rendőrségen. A többnapos, feltehetően már oszló holttestre a lakás tulajdonosának megbízottja talált rá május 6-án, amikor a bérleti díjért ment hozzá.
Az ügyben a Fővárosi Főügyészség Portik Tamást felbujtóként, előre kitervelten, az emberölés tényleges végrehajtóját pedig tettesként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja, és velük szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Emellett kérvényezték, hogy a bíróság egyesítsék a Portik ellen emberölés miatt már bíróságon lévő másik büntetőügyhöz, a Lakatos-ügyhöz is. Az ügyészség a harmadik férfival, az emberölés bűnsegédjével szemben is vádat emelt a lap szerint. Vele, az együttműködésére tekintettel elkülönített eljárásban foglalkozhatnak majd.