Nem hisz a skálás gyilkos öngyilkosságában a gyászoló apa

Skálás gyilkosság Bene László  Donászi Aladár helyszínelés
Miután elfogták Donászi Aladárt, visszavitték a gyilkosságok helyszínére.
Vágólapra másolva!
Tóth Tamás szerint nem lett öngyilkos, hanem valahol életben van az a Donászi Aladár, aki közel 30 évvel ezelőtt tettestársával, Bene Lászlóval közösen végzett a fiával - írta a Bors.
Vágólapra másolva!

Bene László és Donászi Aladár 1992. november 8-án agyonlőtte a politikus fiát és barátját.
A Skálás gyilkosokként is emlegetett bűnözőpárost a fiatal vadászok rajtakapták Sárréten, amint lőgyakorlatoztak, és mivel

nem kívántak tanút hagyni, kegyetlenül agyonlőtték Tamást és Lászlót.

A tettesek más rablógyilkosságokat is elkövettek, ezért mindkettejüket életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Ez akkoriban azt jelentette, hogy legkorábban 20 év letöltése után vizsgálhatták meg feltételes szabadlábra helyezésük lehetőségét.

Donászi a hivatalos jelentések szerint ezt nem várta meg, 2001. augusztus 10-én egy borotvával átvágta nyaki ütőerét és elvérzett.

Tóth Tamás azonban ezt erősen kétli. A lapnak azt mondta, Donászi halálát elrendezték, és ma az óceánparton élvezi az életet. Azt is mondta, elméletét komoly érvekkel alá is tudja támasztani, állítása szerint

Donászi Aladár volt katonaként annak idején komoly kapcsolatokkal rendelkezett, így meg tudta oldani, hogy hivatalosan halottá nyilvánítsák

Miután elfogták Donászi Aladárt, visszavitték a gyilkosságok helyszínére Fotó: Urbán Tamás