Kásler Miklós: Sikeres az oltási akcióhét, tévhiteknek ne üljünk fel - videó

KÁSLER Miklós
Budapest, 2021. június 7. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a pedagógusnap alkalmából tartott ünnepségen a Pesti Vigadóban 2021. június 7-én. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Nagy öröm látni, hogy aktivizálták magukat az emberek – mondta az oltópontoknál kígyózó sorokkal kapcsolatban Prof. Dr. Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében. Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt az oltási akcióhétről, a koronavírus kezelésének legújabb eljárásrendjéről, de szóba kerültek az oltással kapcsolatos tévhitek, és ismételten felhívta a figyelmet a harmadik oltás fontosságára - írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Vágólapra másolva!

Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a járvány ellen a legnagyobb lehetőség az oltakozás – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki értetlenül áll az előtt, hogy a mai napig vannak oltásellenesek.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Forrás: MTI/Soós Lajos

Rámutatott: a tömeges megbetegedésben rendkívül sok embert elveszítettünk, ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy az oltottak esetében a haláleset nagyon ritka.

– hangsúlyozta.

A miniszter az interjú során beszámolt a koronavírus megelőzésére és gyógyítására vonatkozó orvosi kézikönyv legújabb változatáról. Kiemelte: a 2020 márciusában összeállított eljárásrend kiegészült az azóta gyűjtött információkkal, tapasztalatokkal. A klinikai orvosok mellett gondoltak a családi orvosokra, számukra is elkészült a frissített eljárásrend. Ezek az ajánlások azt segítik elő, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a kezelés, mert annál inkább el lehet kerülni a betegség súlyossá-középsúlyossá alakulását, esetlegesen a lélegeztetőgépre kerülést vagy a fatális végkifejlettet – ismertette a miniszter.

Prof. Dr. Kásler Miklós a vírusról terjengő tévhitekkel kapcsolatban rámutatott: legalább annyira veszélyesek, mint maga a vírus. Arra a tévhitre, mely szerint a megbetegedés után van annyi ellenanyag az ember szervezetében, hogy ne kelljen felvennie az oltást, úgy reagált, hogy az ellenanyag termelése csak az immunitásnak egyik összetevője.

A november 22-től 28-ig tartó oltási akcióhéten regisztráció és előzetes időpontfoglalás nélkül várják az oltakozni szándékozókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is Forrás: MTI/Balázs Attila

A másik a sejtes immunitás. Azt az ellenanyagok kimutatása nem jelzi, pedig a kettőt együtt kell értékelni – közölte. Szintén szóba került egy másik tévhit, amely szerint a rendszeresen és megfelelő mértékben fogyasztott alkohol megvéd a vírustól. A félreértés azon alapul, hogy az alkoholban lévő fertőtlenítőszerek a vírust elpusztítják. De ez nem igaz a koronavírusra. A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében – kommentálta, majd ismét rámutatott a valódi tényekre.

Azt kell az embereknek megérteni, hogy az eredeti vírusra kifejlesztett vakcinák idővel veszítenek a hatékonyságukból.

Emlékeztetett: az egyszer beoltott emberek az indiai mutánssal szembeni védekezőképessége 3-4 hónap alatt 7 százalékra, a kétszer oltottak esetében kb. 90-ről 60 százalékra csökken. Ezt csak a harmadik oltással lehet 90 százalékra emelni ismét – szögezte le a tárcavezető, és mindenkit az oltás felvételére buzdított.