Bántotta és az asztal lábához bilincselte élettársát egy tatabányai férfi - videó

Tatabánya, bilincs, erőszak
Vágólapra másolva!
Rendszeresen bántalmazta és az asztal lábához bilincselte az élettársát és egy másik férfit egy Komárom-Esztergom megyében élő férfi. A férfit egy kegyetlen, úgynevezett „légyfogó játékra" is rákényszerítette a támadó, aki ellen súlyos testi sértés kísérlete és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségen indítványozták a letartóztatását.
Vágólapra másolva!

Április eleje és május 27-e között tatabányai családi házukban és az udvarán részben féltékenységből, részben amiatt, mert élettársa nem akart a tanítása mellett küzdősportot tanulni, a férfi többször megfenyegette a nőt azzal, hogy megöli és a rokonaival is végezni fog.

A támadó rendszeresen bántotta a nőt. Mindenhol ütötte, ahol érte és mindennel rátámadt:

verte kézzel és ököllel, belerúgott és különböző eszközöket is használt.

Egyszer egy fagolyóval ütötte homlokon, amit zsinórral erősített a fanyélre, aztán kirúgta alóla a lábát. A nő elesett és elvesztette az eszméletét. A férfi nem hagyta abba. Egy székre ültette a nőt, aztán egy síbotot vett elő, amivel a hátára ütött és a székkel együtt felrúgta.

Olyan is előfordult, nem is egyszer, hogy a nőt bezárta a szobába és elvette tőle a kulcsot és többször meg is bilincselte a nőt.

Május 13-án egy férfit is az asztal lábához bilincselt.

Letérdepeltette, és egy úgynevezett "légyfogó játékra" kényszerítette, aminek a lényege az, hogy csak akkor veszi lea bilincset, amikor az áldozata elkap egy legyet.

A támadó ellen súlyos testi sértés kísérlete és más bűncselekmények miatt indult nyomozás.

A férfit a TEK fogta el május végén. Otthonából különböző tárgyak kerületek elő, amelyeket lefoglalt a rendőrség:

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványa szerint ha szabadlábon védekezhetne, veszélyeztetné a bizonyítást és újabb bűncselekményt is elkövethetne. Az ügyészség indítványa alapján a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.