Törött sörösüveggel, kézzel-lábbal verekedett két férfi Oroszlányban - videó

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és garázdaság miatt indult eljárás két férfival szemben, akik Oroszlányban, az utcán verekedtek össze. A Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt a verekedőkkel szemben. 
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint két részeg férfi január 13-án az egyik oroszlányi üzletnél összeveszett egymással.

Káromkodtak, szidták egymást, végül egyikük verekedni hívta a másikat, aki azt elfogadta.

Átsétáltak egy olyan helyre, ahol a térfigyelő kamera már nem látja őket. Verekedés közben egyikük kezébe vett egy törött sörösüveget, azzal kezdte kergetni a másikat, aki elszaladt, így ismét a kamera látószögébe kerültek a verekedőt.

Amikor a törött sörösüveget kezében tartó támadó megállt és elindult visszafelé, a másik is követte. A sörösüveges hirtelen megfordult és a törött üveggel hadonászva újra megkergette az ellenfelét.

Aztán szúró mozdulatot tett felé.

Rövid veszekedés után a megkergetett férfi megragadta ellenfele kabátját és megrángatta. A sörösüveges elvesztette az egyensúlyát és a földön kötött ki.

Amikor megpróbált felállni, ellenfele kis erővel fejbe rúgta, amivel komolyabb sérülést nem okozott.

Az ügyészség a felfegyverkezve elkövetett garázdaság és garázdaság miatt indult ügy vádiratában indítványozta, hogy mindkét férfival szemben a tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben közérdekű munkát szabjon ki a Tatabányai Járásbíróság.