A Balkaninsight.com-nak adott interjút Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt – számolt be a Portfolio. Arra a kérdésre, hogy támogatná-e Hernádi Zsolt Mol-vezér kiadatását, Márki-Zay egyértelműen kijelentette: „Igen. Minden esetben együtt fogunk működni a horvát hatóságokkal a bűncselekmények kivizsgálásában." Márki-Zay szerint egy nemzetközi körözés valami olyan, amit minden egyes kormánynak tiszteletben kellene tartania. Hozzátette: Magyarországnak nem lenne szabad támogatnia valakit, akivel szemben ilyen bűncselekmények gyanúja merül fel - írja a Mandiner.
Márki-Zay szavai igencsak meglepőek lehetnek, írják, annak tükrében, hogy – a magyar hatóságok kivizsgálták az ügyet, megvizsgálták a korábbi kiadatási kéréseket, és Hernádi mellett állnak,
– a nemzetközi választott bíróság, az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága nem találta bizonyítottnak a vesztegetést (amelyet horvát beadványra vizsgáltak), – a horvát Alkotmánybíróság Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnök mellett áll az ügyben.

A horvát Legfelsőbb Bíróság elmarasztalta Hernádit
A Portfolio hangsúlyozta: A horvát Legfelsőbb Bíróság ítélete helyben hagyta a Zágrábi Megyei Bíróság 2019. decemberi, elsőfokú elmarasztaló ítéletét, miszerint Ivo Sanadernek hat, Hernádi Zsoltnak pedig kétéves börtönbüntetést kell letöltenie a 10 millió eurós vesztegetési ügy miatt.
A fővárosi törvényszék döntése értelmében Horvátországban nem várható fair tárgyalás Hernádi Zsolttal szemben, figyelemmel az ügy nemzetgazdasági jelentőségére. Ezzel szemben Márki-Zay együttműködne Horvátországgal a Mol-vezér kiadatásában. A horvát ítéletet számos eljárási probléma kíséri, a koronatanú – akinek a vallomása alapján megszületett az ítélet – pedig egyszer elismerte, hogy nem mondott igazat.