A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy volt katona ellen folytat nyomozást, aki alárendeltjeit szexre akarta kényszeríteni. A férfi mindent tagad, panasszal élt, letartóztatták.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 januárjától, később már elöljáróként, többször is megpróbálta arra rávenni egy beosztottját, hogy szexeljen vele, amit a nő mindig elutasított.
A férfi minden elutasítás után kritizálta a nő munkáját, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg a nő nem enged neki.
Miután a nő mindezek ellenére sem volt hajlandó lefeküdni a felettesével a férfi többször különféle, az állományviszonyát is érintő fenyegetésekkel próbálta elérni, hogy tegyen eleget a kívánságának.
A katona májusában egy gyakorlat során - és később többször is - egy másik alárendeltjével is közölte, hogy le akar vele feküdni. Miután ez a nő is visszautasította, ugyanazt tette, mint a másik nővel. Kritizálta a munkáját és megfenyegette, hogy el fogja távolítani a Honvédségtől.
Az ügyészek kétrendbeli, a nőkkel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális kényszerítés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki nem tett vallomást és panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlése ellen.
A nyomozó ügyészség indítványozta a két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását, amelyet a nyomozási bíró egy hónapra el is rendelt. A katona szolgálati jogviszonya már megszűnt.