Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjat kapott Szijjártó Péter

A Fidesz tisztújító kongresszusa Budapesten, Hungexpo, 2021.11.14.
Budapest, 2021. november 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapta meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díját.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Matolcsy György jegybankelnök a ceremónián kijelentette: a díjat olyan, kiváló teljesítményt nyújtó vezető kaphatja, aki egyszerre tesz sokat a Kárpát-medencéért, a visegrádi négyek együttműködésén belül is, azért, hogy az egy "tudásrégiót" alkothasson.

Budapest, 2021. november 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

– Hiszen

– fogalmazott.

Olyasmiért kapta a díjat, amit szeret csinálni

Köszönőbeszédében Szijjártó Péter kiemelte, hogy Matolcsy Györggyel való barátsága 2010-re, egy "elég viharos időszakra" nyúlik vissza, amikor Magyarország a "tönk szélén állt, sőt egy lépéssel már túl is volt rajta".

Szerinte

"bátor, unortodox" intézkedésekre, gazdaságpolitikai fordulatra volt szükség, mindez lehetővé tette, hogy mára a magyar lett az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága,

holott "tíz-tizenegy évvel ezelőtt még a szégyenpadon ültünk".

Mint mondta, külön hálás azért, hogy olyasmiért kapta a díjat, amit szeret csinálni. Hangsúlyozta: nem tudja elképzelni, hogy lenne szebb vagy felemelőbb feladat a magyar nemzet képviseleténél.
A tárcavezető ugyanakkor leszögezte, hogy a kitüntetés nem személyesen őt, hanem a kormány nemzeti alapú külpolitikai szemléletét illeti.

– Ez a nemzeti érdek érvényesítésére irányul, pragmatikus, hiszen gazdasági célokat tűz ki maga elé, barátokat kíván gyűjteni, ugyanakkor nem engedi, hogy egy ezer éves nemzettel bárki is kényére-kedvére szórakozhasson – mondta.

A V4 az EU legszorosabb szövetsége

Úgy vélekedett, hogy a magyar külpolitika fókuszát és egyben legsikeresebb területét Közép-Európa és a Kárpát-medence jelenti. Aláhúzta, hogy Magyarország Ukrajna kivételével minden szomszédos országgal javítani tudta a viszonyát, és jobb a határon túli magyar közösségek helyzete is.

Érintette a közép-európai térség megerősödését és növekvő versenyképességét is, és arról számolt be, hogy

a szomszédos államokkal folytatott kereskedelem értéke tavaly nagyjából 40 milliárd euró volt.

Ez Magyarország teljes kereskedelmi forgalmának ötödét teszi ki, tíz év alatt 56 százalékos növekedést jelent, és mintegy nyolcszorosa a magyar-amerikai kereskedelem volumenének.

Végezetül kitért a visegrádi négyek kapcsolatrendszerére is, ez szerinte az EU legszorosabb szövetsége, amely ha egy állam lenne, tagja lenne a G20-országcsoportnak. Nagy sikernek minősítette, hogy a V4-eknek közösen sikerült megakadályozniuk az EU-s kötelező letelepítési kvóták bevezetését, máskülönben ma illegális bevándorlók tíz- vagy százezrei élhetnének Közép-Európában.