Halálos lakástűz Hévízen

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Csütörtökön este vonultak a tűzoltók egy kétszintes családi házhoz Hévízen, az Egregyi utcában, ahol egy mozgássérült idős ember él. Mivel a kapu be volt zárva, a tűzoltók feltételezték, hogy a lakásban tartózkodik. 
Vágólapra másolva!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint egy százötven négyzetméteres ingatlan egyik tizenhat négyzetméteres helyisége égett, a lángok pedig már kicsaptak az ablakon.

Az oltást nehezítette, hogy a ház udvarán, valamint az épület belsejében nagy mennyiségű szemetet halmoztak fel. HIába a gyors oltás, a tűzoltók a beavatkozás közben találtak rá a ház idős lakójára, akit az épületből kivittek, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A katasztrófavédelem szerint, nem zárható ki, hogy a tüzet a kályhából kipattanó szikra okozta, azonban a keletkezési körülményeket tűzvizsgálati eljárás fogja tisztázni.

A múlt héten nyolcan, ezen a héten pedig ketten vesztették életüket lakástűzben

- tették hozzá a közlemény végén.