A magyar agrárium vezetői határozottan visszautasították Bige László, baloldali milliárdos azon fenyegetőzését, hogy csak egy napig vehetnek majd műtrágyát a magyar gazdák. Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy a jövő évi termés nem kerülhet veszélybe, ezért mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a gazdák hozzájussanak a megfelelő mennyiségű műtrágyához. A kormány szerdán hoz erről döntést. Sem zsarolásnak, sem különböző politikai trükközésnek nem leszünk az elszenvedői - erősítették meg a legerősebb hazai agrár-érdekképviseleti vezetők. 

A magyar vidék az ország bázisa és értékes erőforrása – mondta Nagy István. A vidék az egész ország fenntartó ereje, és elfogadhatatlan, hogy bárki is nyerészkedjen rajtuk - tette hozzá az agrárminiszter. Nem engedhetünk a zsarolásnak, és megvédjük a magyar fogyasztókat a tisztességtelen vállalkozóktól. Bige László komoly csapást mért a magyar agráriumban dolgozókra, mivel mesterségesen emelték az árakat. A műtrágyaárak a négyszeresére nőttek – ismertette a politikus. Megbocsáthatatlan etikai vétséget követett el Bige László azzal, hogy azért, hogy extraprofitra tegyen szert, megkárosította a gazdákat, és ez elfogadhatatlan - tette hozzá.

"Visszautasítjuk Bige László fenyegetőzését"Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Ez az egész minden fogyasztót húsba vágóan érinti, mert az élelmiszerárat alapvetően befolyásolja. Minden magyar ember többet fizetett az elmúlt hét évben a műtrágyakartell miatt – mondta Nagy István.

A GVH megállapította a súlyos jogsértést, és 14,1 milliárdos bírságot szabtak ki. Ez gazdasági elégtételt jelent. A baloldali milliárdos ezt követően fenyegető kijelentést is tett, mivel azt mondta, hogy egy napig lehet csak műtrágyát venni – mondta Nagy István. Ezzel veszélyezteti Bige sok ezer gazda megélhetését. Határozottan vissza kell utasítani a zsarolást, és nem enged a minisztérium. Most azon dolgozik a minisztérium, hogy mekkora összeggel károsította meg a gazdákat pontosan Bige László – mondta Nagy István.

Földadót akart kivetni Márki-Zay, akit Bige finanszíroz

Az energiaárak mellett a műtrágyakartell is komoly versenyhátrányba hozta a gazdákat - mondta Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetője szerint a jövőben meg kell akadályozni hasonló kartellek kialakulását. Az a pénz, amit az elmúlt években kicsaltak a magyar gazdáktól, az visszakerülhetne a gazdákhoz egy tisztességes műtrágyaár mellett - tette hozzá. A nitrogénműtrágya a növény üzemanyaga, ezért azt meg kell kapniuk. 

Győrffy elmondta, hogy Márki-Zay Péter korábban földadót akart bevezetni, miközben most Bige László finanszírozza a kampányát. 

Határozott fellépést követelt Jakab István

Jakab István, a MAGOSZ elnöke arról beszélt, hogy Bige hét éven keresztül becsapta a magyar gazdákat, és jogtalanul vette el a pénzüket. Majd pedig ezt követően érkezik egy zsarolás tőle - tette hozzá. A leghatározottabban visszautasítjuk ezt a zsarolást, és a bűnüldöző szervek a lehető leghatározottabban lépjenek fel vele szemben - mondta az Országgyűlés alelnöke. Minden tisztességes nagyvállalkozó a gazdák mellé áll, ha baj van, míg Bige a kinyújtott kezet elutasította - tette hozzá. Sem zsarolásnak, sem különböző politikai trükközésnek nem leszünk az elszenvedői. 

Nagy István: A jövő évi termést nem lehet kockáztatniForrás: Pelsoczy Csaba

Nagy István: Hétvégére meglesznek a konkrét lépések

Vizsgálunk minden lehetséges eszközt, és a hétvégére tudunk már olyan eszközállományt bemutatni, hogy minden magyar gazda számára a szükséges műtrágyamennyiség rendelkezésre tudjon állni  - mondta az Origo kérdésére Nagy István. Jelenleg a hazai műtrágya-felhasználás közel 40 százaléka importból származik, ezért ha importra lesz szükség a jövőben, akkor megpróbáljuk megoldani, hogy a hazai gazdálkodók igényét kielégítsük. A magyar állam nem tudna olcsóbban vásárolni, mint a piaci szereplők, innentől kezdve, ha a magyar állam importálna műtrágyát, akkor a tisztességtelen piaci finanszírozás lehetősége felmerülne - mondta a miniszter. 

Biztosítani kell a magyar gazdák számára a biztonságos műtrágyamennyiséget, mert a jövő évi termést nem lehet kockáztatni, ezért a hétvégére megszületnek a megfelelő lépések - mondta az agrárminiszter. Bízik benne, hogy a minisztérium tud olyan intézkedéseket hozni, amivel biztosítva lesz a biztonságos műtrágyaellátás. Szólt arról is, hogy érdemes elgondolkozni azon, hogy legyen-e állami kezelésben a műtrágyagyártás Magyarországon, hogy az ellátás ne legyen veszélyben. 

Bige egyik nap A-t mond, míg a másik nap B-t, ezért nem lehet tudni, hogy őt pontosan milyen akciók vezénylik, ezért nem lehet tudni, hogy mit akar. Bige nyíltan elkötelezte magát az ellenzék mellett, és az az érdeke, hogy a kormányváltás érdekében zűrzavar és feszültség keletkezzen - tette hozzá.