Tegnap reggel hívta a rendőröket egy halőr azzal, hogy a Keleti-főcsatorna mellett majdnem elütötték őt. Mint kiderült, egy orvhalász ült a kocsiban, akit néhány perccel korábban buktatott le.

A halőr, és a kollégája tetten értek két férfit, akik épp egy hálót húztak ki a főcsatornából. Igazoltatni akarták őket, azonban az egyik férfi mit sem törődve velük, beült az autójába, gázt adott és elhajtott. Az sem zavarta, hogy az egyik halőr az autó előtt állt. Ha nem ugrik el a kocsi elől, akkor elüti. 

A rendőrök egy órán belül elfogták a sofőrt.  

Az 54 éves zsákai férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, és orvhalászat miatt indult eljárás, egy évvel fiatalabb társa ellen pedig orvhalászat miatt.