Öt gyereket és két felnőttet ölt meg a pilisi sorozatgyilkos

Bölcső-hegy
Vágólapra másolva!
Heten haltak meg egy sorozatgyilkosságban 1947-ben a pomázi és pilisszentlászlói erdőkben. Az egyik helyen öt tizenéves fiút ölt meg a gyilkos, a másikon pedig egy túrázó házaspárt. A gyilkosságsorozat azóta is az egyike a valaha elkövetett, legtöbb halálos áldozatot követelő magyarországi bűncselekményeknek. A gyilkost soha nem találták meg, vagy legalábbis nem hozták nyilvánosságra - bár óriási hajtóvadászat folyt ellene. A hatalom azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy egy SS-katona bujkált az erdőben, és ő gyilkolt, de végül kiderült, hogy valószínűleg egy szökött szovjet katona ölt, akit Vaszil néven ismertek, de soha nem fogták el. Valószínűleg el akarták hallgatni az ügyet, valahol megtalálhatták a szovjet katonát, és kivégezhették. De ez már soha nem derül ki. 
Vágólapra másolva!

Rekkenő hőség volt 1947. augusztus 17-én, amikor egy hattagú csoport - három budapesti házaspár - kirándult a Szentendréhez közeli Bölcső hegyen. A Lajos-forrástól nem messze a csapat arra lett figyelmes, hogy a fák közül egy félmeztelen fiatalember kilépett. Beszélgettek vele. Feltűnt a túrázóknak, hogy a férfi nem beszél magyarul, németül próbált szót váltani velük, de azt a nyelvet is törte. Tüzet kért, rágyújtott, aztán visszament a bokrok közé.

Néhány pillanat múlva viszont újra előjött, minden előzmény nélkül elővette a fegyverét, és a csoport két tagját agyonlőtte.

A támadás során Denke Lajos vasesztergályos holtan esett össze, és a felesége is meghalt. Először arról szóltak a hírek, hogy a feleség szívrohamot kapott, azért halt meg, de a boncolás során az ő testében is találtak golyót, ami a halálát okozta. A kirándulók további négy tagja megmenekült. Állítólag egyikük a fokosával a gyilkos fejére ütött, aki ezután elfutott. A túrázók azonnal a szentendrei kapitányságra mentek, és jelentették az ügyet.

Elmondásuk szerint egy magas, szőke, kék szemű férfi támadt rájuk.

Bölcső-hegy Forrás: zolees.blogspot.com / Picasa

Ugyanekkor egy újabb gyilkosságról érkezett bejelentés.

A Pilisszentlászlóhoz tartozó Bükkipusztán található Zborai-birtok fészerében ugyanis a tulajdonos holtan találta a birtok állataira vigyázó négy fiút.

Az ötödik gyerek még életben volt, de életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyerekek 14, 16 és 17 évesek voltak. Az áldozatok között volt a birtok tulajdonosának két fia, a három másik kamasz pedig a mezőgazdasági idénymunkákban segítettek a tanyán. A tizenéves fiúk napokig kint aludtak a bükki-pusztai birtokon, a szülők felváltva vitték nekik az ebédet.

Brutálisan - fejszével és géppisztollyal - ölték meg őket. A legidősebb fiú még életben volt, amikor megtalálták őket, de úton a Margit kórház felé ő is meghalt. Az elkövetőről még tudott személyleírást adni.

Magas, szőke, kék szemű fiatal férfinek írta le, ami megegyezett a turisták által adott tettes személyleírásával.


Tehát a turista házaspár meggyilkolása a gyerekek megölése után történt.

A két gyilkosság helyszíne között négy kilométer volt, alig egy óra gyalogút – ezért a rendőrség rögtön együtt kezelte a két esetet.

Lajos-forrás - A térképek adatai szerint errefelé történhetett a kettős gyilkosság Forrás: Wikipedia/Solymári - A feltöltő saját munkája,

Utóbb megjelent a sajtóban, hogy a túlélő kirándulók azt vallották: a félmeztelen férfi állítása szerint német SS-katona, aki egy Magdeburg környéki hadifogolytáborból szökött meg néhány társával. Magyarországon kóborolnak, egyiküknek-másikuknak sváb rokonai vannak, és rájuk számíthatnak a bujdosásban. Ezután arról érdeklődött, hogy hány politikai párt van Magyarországon, és más magyarországi viszonyokról is feltett különböző kérdéseket, például a magyarországi rendőrség képességeiről is érdeklődött. Mindezt azután, hogy megölte az öt tizenéves fiút, ráadásul vadidegen embereknek beszélt volna magáról ilyen részletesen.

Valószínű, hogy ezt a tanúvallomást, illetve annak bizonyos részleteit a nyomozók adták a németül nem túl jól beszélő, ezért alighanem kissé bizonytalan tanú szájába.

Hogy a tanúk önként vallottak aszerint, amit a rendőrök hallani akartak, vagy nyomást gyakoroltak rájuk, azt nem lehet tudni. Az viszont valószínű, hogy a túlélők is tudták, nem célszerű szovjet katonára vallani gyilkossági ügyben. Mindenesetre a németellenesség és némettől való félelem felerősítése ekkor, a sorsdöntő 1947-es választások kampányának a hajrájában érdekében állt az úgynevezett munkáspártoknak. A választás néhány nap múlva, augusztus 31-én volt. Éppen ezért rendkívül fontos volt a Magyar Kommunista Pártnak, hogy az augusztus 17-i gyilkosságokat úgy tálalják, mintha SS-katonák öltek volna. Ennek is szólt a hatalmas felhajtás.

A napilapok is megírták az ügyet, de még egy lapon belül is a különböző napokon megjelent cikkek sok-sok egymásnak ellentmondó változatban adták elő és színezték ki a történteket. Azt azonban senki nem vonta kétségbe, mi több, mindenki arra helyezte a hangsúlyt, hogy Németországból Magyarországra szökött volt SS-katona a gyilkos.

A következő napokban több száz rendőr fésülte át csatárláncban az egész Pilist, Dobogókő felől félkörívben bokorról bokorra, házról házra haladtak a Dunakanyar, illetve Pomáz felé.

1947, egy szovjet katona 7 embert megölt, Pilis, Szentesi Lap Forrás: http://epa.oszk.hu/01800/01889/04269/pdf/Szentesi_Lap_EPA01889_1947-08-23_190.pdf

A Szentesi lap 1947. augusztus 23-án ezt írta:

Elindult a hajtóvadászat – és a hazugság

A gyilkos - vagy gyilkosok - megtalálásával Münnich Ferenc rendőr-altábornagyot - későbbi belügyminisztert - bízták meg. A helyszínre ment ő és Péter Gábor rendőr-vezérőrnagy is, a rettegett államvédelem, az ÁVO vezetője. Ők irányították személyesen a nyomozást, illetve a hajtóvadászatot a Szentendre melletti Dreher-kastélyból.

Körülzárták Szentendrét, és elkezdték a környező hegyekben bujkáló katona keresését.

A több ezer fővel lefolytatott háromnapos hajsza eredménytelen volt. Azzal egy időben a fővárosban és környékén is nagyszabású általános razziát tartottak több száz rendőrrel és szovjet katonákkal. Rengeteg embert előállítottak, de persze a gyilkos nem volt közöttük.

A rendőrség folyamatosan úgy kommunikálta, hogy egy SS-szabadcsapat rejtőzik az erdőkben. Mindent végigjártak - a tisztásokat, bokrokat kutatták, benéztek minden barlangba, elhagyott házakba, átvizsgálták a romokat, üregeket. A Macska-lyuk nevű barlangban találtak is valamiféle fekhelyet, eldobott konzervdobozokat, és azt mondták az újságíróknak, hogy biztosan ott tanyáztak a német katonák.

Lajos-forrás - A térképek adatai szerint errefelé történhetett a kettős gyilkosság Forrás: Wikipedia/ Solymári - A feltöltő saját munkája,

Több újság azt is megírta, hogy a környék falvaiban az emberek félnek, ugyanis néhány fasiszta ellenálló, szökött német hadifogoly időnként megjelenik a településeken, élelmiszert követel, fenyegetőzik. Ezek a beszámolók később persze hamisnak bizonyultak. Sehol nem találtak fegyveres katonákat az erdőkben.

A Szentesi lap így írt erről:


Ebből persze semmi nem volt igaz – pontosabban meglehet, hogy valóban jártak idegenek a falvakban, és talán élelmet is kértek, de a többi valószínűleg hazugság volt.

A nyomás nagy volt a rendőrségen, folyamatosan kommunikálni kellett valamit a nyomozásról. Így többször megjelentek olyan híradások, hogy a rendőrség nyomon van, a tettesek elfogása már csak órák kérdése, sőt, már több gyanúsítottat le is tartóztattak. Volt olyan újság, amely már a SS-katonák és a rendőrség közötti összecsapásról is írt - ami persze szintén nem volt igaz.

A Magyar Országos Tudósító augusztus 29-én ezt írta:

1947, szovjet katona, 7 embert megölt, Pilis, gyilkosság Forrás: MOT - https://library.hungaricana.hu/hu/view/MOT_1947_08/?pg=679&layout=s


Egy alkalommal arról is beszámolt a sajtó, hogy a hatóságok azonosították a tetteseket, de soha nem tették közzé, hogy kik voltak ők.

A korabeli propaganda által sulykolt német szállal ellentétben helyi lakosok visszaemlékezései, valamint rendőrségi források szerint is a gyilkosságok elkövetője valójában inkább egy, egyesek által állítólag személyesen is ismert Vaszil nevű kozák vagy ukrán származású, korábbi szovjet katona, szakaszvezető lehetett.

Az oroszokkal jött 1944-ben, de megszökött a csapataitól. Feltételezések szerint bujkált abban a házban is, ahol aztán megölte a gyerekeket.

Ezt a tényt erősíti az is, hogy az első körözési felhívásban még a rendőrség is „orosz legénységi egyenruhába öltözött, lábtekercses elkövetőt" keresett, aki 'törve beszéli a német nyelvet' – ez persze a sajtóban soha nem jelent meg -, így valószínű, hogy a hatóságok a kezdetektől fogva tisztában voltak azzal, hogy nem német, hanem szovjet katonával állnak szemben. Ezt azonban politikai okokból nem hozhatták nyilvánosságra.

A rendőrség rövid idő alatt dönthetett a teóriáról, amit az újságokban megjelentettek: eszerint az SS volt tagjai, a környéket jól ismerő, Magyarországról kitelepített és visszaszökött svábok a gyilkosok, akiknek célja a bosszúállás a magyarokon.

Elképzelések, teóriák

Nemcsak a tettes személye, de a gyilkosságok indítéka se derült ki soha.

A kirándulókat bizonyára valóban azért akarta lemészárolni a felfegyverzett gyilkos, hogy ne vezessék a nyomára a rendőrséget. De hogy a gyerekeket miért kellett megölni, nem tudta senki.

Az a teória látott először napvilágot, hogy valószínűleg rablógyilkosság történt - hiszen a bujdosó katonának élelemre, pénzre volt szüksége, amelyet rablással tudott csak megszerezni.

Egy másik feltételezés szerint a kozák a gyerekekkel üzletelt valamit, aztán összekülönböztek a pénzen.

A pilisszentlászlóiak körében elterjedt az a szóbeszéd is, hogy valaki látta Vaszilt az erdőben egy forrásnál, amint éppen véresen mosakodott.

Felbukkant azonban egy másik verzió is, miszerint nem rablógyilkosságról, hanem bosszúról volt szó. Az elképzelés szerint a gyilkosnak viszonya lehetett a megölt fiúk nevelőanyjával, és ebből alakult a konfliktus, amely a végletekig eldurvult. A többi áldozat pedig rosszkor volt rossz helyen. Mindehhez hozzájárulhatott a csapataitól megszökött szakaszvezető elmeállapota is.

A Szentesi lap augusztus 23-i számában hosszabb cikket közölt, amelyben ezt írták:


Az szinte biztos, hogy a hatalom nem akart szovjet katona által elkövetett gyilkosságról beszélni, és később azt feltételezték, hogy azért indítottak ilyen látványos hajtóvadászatot, és azért írtak az újságok is naponta a nyomozásról, hogy az elkövető ne gyilkoljon újra. Nyilván azt gondolták, hogy ő is megtudja, milyen nagy erőkkel nyomoznak. Szinte az újságírók is nyomoztak, járták a helyszíneket, és minden eldobott szemétben a gyilkost látták.

Az egyik riporter például így írt:

Egy másik lapban így írtak a nyomozásról:

A lakosság hiszterizálása sikeres volt, ha megjelent egy idegen ember a falvakban, máris a gyilkost látták benne az emberek. Ha megszólította az idegen a helyieket, már rohantak is az újságokhoz beszámolni az esetről. A riporterek pedig színesítették a történeteket. Az egyik lapban például ez jelent meg:

„Nyolc kis tanyaházból jelentették, hogy Szent István napján szúrósszemű, szőkehajú, koldusrongyokba öltözött ember kocogtatott az erdei házacskák ajtaján. A feltűnően egészséges kinézésű, magas növésű ember nagyon törten beszélt magyarul és élelmet kért. A bejelentők egyöntetűen azt vallották, hogy a koldusrongyok közül rájuk meredő szemek jóformán megbabonázták őket és nem tudtak ellenállni a koldus kérésének, mindenütt ellátták élelemmel."

Aztán amilyen gyorsan és harsányan hozták nyilvánosságra a nyomozás részleteit, olyan gyorsan el is altatták az ügyet.

Néhány hét múlva már senki nem írt a gyilkosságokról, a nyomozásról, és soha nem tudták meg az emberek, hogy vajon tart-e még a nyomozás, elfogták-e a tettest, született-e ítélet.

Többen úgy vélik, hogy a szökevény Vaszilt megtalálták az erdőben, és azonnal ki is végezték

– ahogy ez többször megtörtént később is, ha egy Magyarországon állomásozó szovjet katona bűncselekményt követett el.

Forrás:

Szentesi lap: http://epa.oszk.hu/01800/01889/04269/pdf/Szentesi_Lap_EPA01889_1947-08-23_190.pdf

Magyar országos tudósító, 1947. augusztus 29.: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MOT_1947_08/?pg=679&layout=s

Ritkán látható történelem: https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2019/10/22/ha_nincs_gyilkos_ott_a_svab

femina.hu: https://femina.hu/terasz/szentendrei-sorozatgyilkossag/

https://index.hu/tudomany/tortenelem/2017/08/17/pilisi_tomeggyilkossag_1947-ben_gyerekgyilkossagok_svabuldozes/

Wikipedia