Rogán Antal bejelentette, több oltási akcióhét is várható

Új kormány - Miniszteri kinevezések átadása a Sándor-palotában , GALÉRIA
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az új kormány tagjainak kinevezési ünnepségén a Sándor-palotában 2018. május 18-án
Vágólapra másolva!
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.
Vágólapra másolva!

Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve "névre szóló" kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védőereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken - figyelmeztetett.

- mondta.

Rogán Antal szerint a kormány fontosnak tartotta az emberek bevonását a járványkezelésbe, ezért is indítottak nemzeti konzultációt a kérdésben.

Úgy vélte, Magyarországon többek között azért volt konfliktusmentes a járványkezelés - szemben a nyugat-európaival -, mert itthon az embereket bevonták a járványkezelésbe, figyelembe vették a véleményüket.

Magyarországon eddig 2 477 399 fő vette fel a harmadik oltást, ez az egész Európai Unióban rekord arányt jelent.

A miniszter szerint a járványkezelés két szakaszra volt eddig osztható; az oltás előtti és az az utáni szakaszra. Véleménye szerint a korlátozások fenntartásának, az oltóanyagbeszerzés sikerének és az intenzív lakossági tájékoztatásnak volt köszönhető, hogy Magyarország érte el elsőként az ötven százalék feletti átoltottságot. A harmadik oltást tekintve pedig Magyarország kiemelkedő helyen szerepel a többi uniós országhoz képest - tette hozzá.

Rogán Antal azt mondta, a negyedik járványhullám a beoltatlanok miatt van, ugyanakkor jelezte: az oltás kötelezővé tételét nem tartja célravezetőnek, szerinte a minél több emberhez eljuttatott tájékoztató kampányoknak, a személyre szóló üzeneteknek van hatásuk.

Beszélt arról is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ elsődleges vizsgálatai szerint a használatban lévő vakcinák a legújabb, dél-afrikai vírusvariáns (omikron) ellen is védenek, de csak akkor, ha a szervezet védekező képességét a harmadik oltással megerősítjük.

A következő két hónapban az egyik legfontosabb feladata lesz a kormánynak, hogy meggyőzze a már oltottakat a harmadik vakcina felvételére. Mint mondta, az első két dózis beadása utáni 4-6 hónapban a szervezet védettsége csökken, ezért van jelentősége a harmadik oltásnak.

Jelezte azt is, hogy december 20-án érkezik Magyarországra az 5-11 éveseknek szánt Pfizer-szállítmány, és közölte, a szülőket is meg fogják keresni annak érdekében, hogy minél többen oltassák be gyerekeiket.