Az ötgyermekes Rácz Erika hétfőn távozott lakhelyéről, és azóta sem adott életjelet magáról.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint Erika november 29-én a hajnali órákban távozott lakhelyéről és azóta sem adott magáról életjelet. A Borsnak a nő testvére azt mondta, hogy a kényszerbetegséggel (OCD) küzdő asszony viselkedésén egyáltalán nem figyelhetők meg a mentális zavarból adódó jelek, vagyis magatartása nem árulkodó.

Egy hatósági kamera hétfő reggel Baja környékén rögzítette, ahogy a nő autója elhalad, azonban az, hogy ki vezeti a kocsit, már nem volt látható a felvételen.

A kicsiknek nem szóltak az anyjuk eltűnéséről

Mivel nagy családban nőtt fel, Erika is öt gyermeket szült, igaz, nem egyetlen apának – közülük is csak a legnagyobb leány, Réka van tisztában azzal, mi is történt valójában.

– A többi kicsinek még nem szóltunk az anyjuk eltűnéséről; ők mindössze annyit tudnak, hogy az anyjuk most egy kicsit kiszellőzteti a fejét  – mondta a Borsnak Erika testvére, Andrea, aki családjával együtt továbbra is abban bízik, hogy az Erika által Facebookon közölt sorok nem egy búcsúlevél részét képezik.

– Mindannyian úgy véljük, hogy Erika csupán így akarta tudtunkra adni, hogy gyökeres változtatásra, és mindenekelőtt segítségre van szüksége az életében, legalábbis mind ebben akarunk hinni – magyarázta Andrea, aki hátrahagyott testvéreivel egyetemben nővére eltűnése óta már számos posztot tett közzé a nő közösségi oldalán. 

– Habár a telefonját nem vitte magával, bízunk benne, hogy rövidesen csak belép majd az oldalra, és látni fogja, hogy mindenki szeretettel várja haza – zárta sorait Pászti-Rácz Andrea.

Egy Opel Zafirát vezetett

Rácz Erika 160 centiméter magas, 62 kilogramm, haja szőke, vállig érő, szeme színe kékeszöld. Eltűnésekor fekete színű bőrhatású nadrágot és szürke-fehér színű kockás inget viselt, továbbá az NTD-951 forgalmi rendszámú Opel Zafira típusú személygépkocsit vezette.

Rácz ErikaForrás: Police.hu

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható hölgy jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú" zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.