Letartóztatták a putnoki gyilkost

illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy putnoki férfi rendszeresen vitatkozott az ismerősével, mert ugyanazzal a nővel volt viszonyuk. Néhány napja egyikük, valószínűleg féltékenységből brutálisan megverte és megkéselte az ismerősét, aki belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A putnoki férfinak és az ismerősnék ugyanazzal a nővel volt viszonya, emiatt már korábban többször összevesztek egymással. November 27-én este a férfi részegen elment az ismerőse házához, ahol dörömbölni kezdett az ajtón és a nőt kereste.

Amikor bejutott a házba, először megütötte a nőt, majd brutálisan megverte az ismerősét, akit többször meg is szúrt egy késsel. Az ismerős a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi ellen emberölés miatt indult eljárás. Az ügyészség javasolta a letartóztatását, mivel tartani lehet attól, hogy szabadon hagyása esetén többek között megszökne, elrejtőzne, vagy befolyásolná a tanúkat.

A bíróság ezzel egyetértve január 1-ig elrendelte a letartóztatását.