Újpesten is feltűnt a Városháza-ügy egyik kulcsfigurája

Városháza karácsony mutyi anonymus
Vágólapra másolva!
Nemcsak a Városháza esetleges eladása kapcsán, hanem az egykori Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda telkének privatizációs kísérletében is előkerült Berki Zsolt neve – írja a Mandiner. Egy, a Mandiner birtokába jutott e-mail alapján egy újpesti telek eladási kísérletében érdekelt lehetett Berki Zsolt, a Városháza eladásával hírbe hozott Northern Rock [NR] Kft. tulajdonosa is. Amikor Berki levelet kapott a fővárosi vagyonkezelőtől, nem volt sem jogszerűen működő, sem ingatlanközvetítéssel foglalkozó vállalkozása. Hozzáteszik: az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóság nyilvántartása szerint Berkinek ingatlanközvetítői képesítése és engedélye sincs.
Vágólapra másolva!

A Mandiner arról ír, hogy nemcsak a Városháza-ügy és a háttértárgyalásokról kiszivárgott felvételeken szóba kerülő fővárosi tulajdonban lévő ingóságok eladása, hanem az egykori Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda telkének privatizációs kísérletében is felmerül Berki Zsolt neve. A XXII. kerületi Nagytétényi úti telek, a III. kerületi Bécsi úti ingatlan értékesítése, illetve a XI. kerületi Rimaszombati út tervezett eladása ügyében Budai Gyula kormánypárti politikus tett büntetőfeljelentést.

A főváros (pontosabban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei [BGYH] Zrt.) tulajdonában lévő IV. kerületi telek esetén eredetileg a helyi Fidesz kezdeményezésére (a kerületi baloldali képviselőkkel egyetértésében)

parkot alakítottak volna ki, a szeptember 1-i Fővárosi Közgyűlésen viszont már egy olyan előterjesztés került elfogadásra, amelyben az szerepel: a BGYH részére nyújtott 1,5 milliárd forintos, a főváros által biztosított kölcsön visszafizetése részben az Árpád út 114-120 szám alatt található terület vételárából történne.

A fővárosi javaslatot megszavazta Déri Tibor momentumos kerületi polgármester, így szembement az újpesti grémium másfél évvel korábbi határozatával.

Újpesten is feltűnik Berki Zsolt

A Mandiner összefoglalója szerint egyelőre úgy tűnik, hogy

a Karácsony Gergely-féle baloldali városvezetés, valamint a momentumos polgármester visszavonulót fújt az ügyben. Viszont egy, a Mandiner birtokába jutott e-mail alapján az újpesti telek eladási kísérletében érdekelt lehetett Berki Zsolt is.

– olvasható a személyes hangvételű levélben, amelyet a Barts. J. Balázs vezette Budapest Főváros Vagyonkezelő [BFVK] Zrt. munkatársa küldött 2021. október 25-én az Anonymus által kiszivárogtatott felvételeken több alkalommal említett, a fővárosban jelenleg működő jutalékos rendszer állítólagos frontemberének. Erre az „érdekeltségre" mutat rá az a tegnap nyilvánosságra került hanganyag, amelyen szintén szó esik az Árpád út 114-120 szám alatt található területről; Berki Zsolt személyéről; arról, hogy is működik pontosan a „főváros ingatlanügynökeinek" közbenjárása.

Mit keres Berki Zsolt a BFVK-nál?

Amikor a Városháza eladásával hírbe hozott Northern Rock [NR] Kft. tulajdonosa, Berki Zsolt kézhez kapta a levelet, nem volt jogszerűen működő vállalkozása.

Az NR most is kényszertörlés alatt áll, adószámának törlése pedig augusztus 5-én emelkedett jogerőre.

Ebből az is következik, hogy amikor BFVK Berki Zsoltnak elküldték az e-mailt, ingatlanközvetítéssel foglalkozó cége sem volt a „frontoló" vállalkozónak, de az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóság nyilvántartása szerint az NR tulajdonosának ingatlanközvetítői képesítése és engedélye sincs. A Mandiner szerint egyáltalán nincs kizárva, hogy az NR némely alkalmazottja rendelkezett a jogszabályokban megnevezett képesítéssel, bár jellemzően a cégeknek alkalmazottja sem volt.

Az üzletszerű ingatlankezelői tevékenységet végzők nyilvántartásában nem szerepel Berki Zsolt, Berki Ernő, Csuka Zoltán és Horváth Krisztián és a hozzájuk köthető cégek neve.

A Mandiner érdeklődött a BFVK-nál,

  • szerződésben állnak, álltak-e Berki Zsolttal (vagy vállalkozásaival);
  • ellenőrizték-e a nyilvántartásokban Berki Zsolt cégeit, képesítését;
  • ha nem, milyen alapon kap információkat a cégtől;
  • miként kommentálnák a sajtóban eddig megjelenteket?

Választ nem kaptak, mindenesetre Barts. J. Balázs állítása szerint Berki Zsolt feltűnése a fővárosi vagyonkezelő környékén 2017-re datálható. Idézték azt is, hogy ekkor

Megjegyzendő, Berki Zsoltnak volt korábban egy mostanra kényszertörölt, Ráday Center Kft. elnevezésű cége.

Mit tudunk a Városháza-ügyről?

A Berki Zsolt vezette NR Kft. a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-vel kötött megbízási szerződést a Városháza eladására. Barts J. Balázs eladási terveket emlegetett az egyik felvételen, megnevezve a Városháza értékesíteni kívánt részének hektárban megadott területét.

A vezérigazgató mások mellett Gansperger Gyula és Berki Zsolt társaságában befektetőkkel egyeztetett, az erről készült felvételt Anonymus juttatta el több szerkesztőséghez.

Egy ugyancsak nyilvánosságra került hanganyagon Gansperger a Városháza tervezett eladásával összefüggésben ismertette azt a „jutalékos rendszert", amelyen keresztül korrupciós eljárással már több fővárosi ingatlant is értékesítettek fű alatt. Egy másik felvételen Bajnai Gordon volt kormányfő azt ecsetelte, hogy a városvezetésnek is tetsző tervek szerint egy kisebb irodaszárnyba költöztetnék az önkormányzatot. Ő is beszélt a „jutalékos rendszerről". A múlt héten kiszivárgott hanganyagon már az hallható:

Berki Zsolt a kulcsszereplője az úgynevezett „jutalékos rendszernek". Berki Zsoltról, a testreszabott pályázatokról és a tízszázalékos jutalékról Gansperger és a bizalmasa, Bodnár Dezső beszélt.

Karácsony szerint nincs miről beszélni, a Városháza-ügy egy kamubotrány

A Fővárosi Közgyűlés múlt héten döntött arról, hogy vizsgálóbizottságot állít fel a sajtóban megjelent híresztelések miatt. Az eredeti, fideszes előterjesztéstől egy erősen módosított javaslatot fogadtak el – ez alapján nem lehet vizsgálni például Bajnai szerepét az ügyben.

A testületnek december 15-ig kell végeznie.

Mint emlékeztetnek: sajtó érdeklődésére a rendőrség az alábbi tájékoztatást adta: