Gyurcsány elégedett Márki Zayjal és Karácsonnyal

hármas kép karácsony-gyurcsány-márki-zay Gyurcsány Ferenc Karácsony Gergely Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc ismételten fontosnak tartott emlékeztetni mindenkit arra, hogy ő irányítja a baloldalt, így Márki-Zayt és Karácsonyt is. 
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc az elmúlt napokban megint egyértelművé tette, hogy ő irányít a baloldalon. A bukott miniszterelnök két Facebook-bejegyzésben jelentette ki, hogy elégedett Karácsony Gergellyel és Márki-Zay Péterrel.

Karácsonynak például azt írta:

Forrás: Gyurcsány ferenc/facebook

Márki-Zaynak pedig a következő mondatokat szánta:

Ezen túl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő, a közös jelölt kéri. Mert ő a kapitány.
Mi ehhez tartjuk magunkat - tette hozzá.

Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook

A két bejegyzés világosan mutatja, Gyurcsány elégedett a két, általa irányított emberrel, mivel azt teszik, amit a DK elnöke diktál nekik.