Fidesz: Megálljt kell parancsolni a nemátalakító műtétek őrületének!

Pride, svéd, óvoda, Svédország, lmbtq, lgbt, zászló
Vágólapra másolva!
Megálljt kell parancsolni a nemátalakító műtétek őrületének, még mielőtt Magyarországon is olyan statisztikák lesznek, mint Nyugaton – mondta a Fidesz-frakció szóvivője csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

Halász János hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP fontosnak tartja, hogy megvédje a gyermekeket a nemátalakító műtétek népszerűsítésétől.

– mondta, nyomatékosítva, hogy

a Fidesz-KDNP válasza: határozottan nem.

Halász János kiemelte: "Skóciában már a 11-18 év közötti gyerekek számára zajlik a transzvesztitává válás népszerűsítése nyári táborokban, ráadásul az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Dániában, Svédországban, Ausztráliában, Japánban és Mexikóban már elindította világméretű kezdeményezését az LMBTQ-lobbi".

Svéd óvodások. A kép illusztráció Forrás: Facebook

– mondta a kormánypárti politikus.

Hangsúlyozta, az érzékenyítés kezdi elérni célját.

– közölte Halász János.

A Fidesz-frakció szóvivője emlékeztetett rá: "a nemátalakító műtétek és beavatkozások elismerése megjelent számos nyugat-európai országban, köztük Spanyolországban, ahol 14 éves kortól szülői beleegyezés nélkül változtathatnak nemet a kiskorúak, de Skóciában is, ahol ugyanez már 4 éves kortól megengedett".

Halász János hozzátette:

A kormánypárti politikus nyilatkozata végén felszólított rá: "állítsuk meg az LMBTQ-lobbi gyermekeink épségét veszélyeztető őrületét!".