A civil szervezetek értéket képviselnek

Vágólapra másolva!
Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a németországi helyzetről, a civilekről, valamint a zsidó temetők felújításáról.
Vágólapra másolva!

A politikus szerint jelentős változások várhatók Németországban, a még hivatalban lévő kancellár egyébként eddig nagyon elismerte Magyarországot, annak teljesítményét, a német újraegyesítésben. Ám ez 2015-ben megváltozott, amikor a németek a nyitott kapuk politikáját követték, ellentétben Magyarországgal, amelyik akkor is, és azóta is a migrációs nyomás ellen lép fel. Az új német kormányból a CDU-CSU kimarad, ami egyébként jót fog tenni majd a pártszövetségnek, az új kormányzat nyilvánvaló, hogy majd politikai nyomást fog gyakorolni Magyarországra is, de szerencsére mindezek a gazdasági kapcsolatokat nem érintik, továbbra is Németország a legjelentősebb befektető nálunk.

Ami az európai helyzetet illeti, egyfelől érdekes az, hogy 2015-ben Magyarországot elítélték a határkerítés miatt, addig most Lengyelországot mindebben támogatják. Az is fontos Európában, hogy az új német kormány megalakulása előtt a franciák és az olaszok megállapodást kötöttek egymással, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a német hegemóniát valamelyest megtörjék. Az, hogy ez mennyire lesz sikeres, az kérdéses, mindezt a jövő fogja eldönteni, az biztos, jelenleg Németország befolyása az Európai Közösségre igen jelentős.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.