Egy tatabányai nő leesett a lépcsőn, majd azt hazudta két biztosítónak is, hogy a sérülése miatt nem tudott dolgozni. Mindkét biztosító pénzt küldött neki.

A nő 2019-ben a tatabányai otthonában leesett a pincelépcső 5. fokáról, ami miatt megsérült a jobb válla. Ezután kereste meg azzal a biztosítót, hogy nem tud dolgozni. Két biztosítónak is kárigényt jelentett be, mindkétszer azt hazudta, hogy március 8-a és május 12-e között nem tudott dolgozni.

Valójában azonban a leírt időszakban a nő bejárt dolgozni, vagy fizetett szabadságon volt.

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyik biztosító 660 ezer forintot, a másik 689 ezret fizetett ki neki. Ezek közül az elsőt visszafizette a biztosítónak.

A nőt a bíróság 2017-ben csalás miatt 2 év, végrehajtásban 5 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyészség most azt javasolja, hogy a bíróság biztosítási csalás miatt ítélje börtönbüntetésre, és a korábbi, felfüggesztett büntetését is hajtsa végre.