Bige László baloldali milliárdossal találkozott egy étteremben Márki-Zay Péter, akit a Tények leplezett le. Márki-Zay a találkozó után nem titkolta, nem érdekli, ki ad neki pénzt, az sem, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított és kartellezésért 14 milliárdos büntetésre ítélt Bige pénzeli a kampányát. Sőt, nyíltan kimondta, akár az ördöggel is összefog Orbán Viktor ellen.

Bige Lászlóval tárgyalt Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt egy elegáns belvárosi étteremben, derült ki a TV2 Tényekből. A hírműsor egyik nézője küldött felvételeket a kedélyes hangvételű tárgyalásról a gazdák kárán nyerészkedő milliárdos és a baloldali politikus között. Mint ismert, Bige László már korábban kijelentette, hogy pénzzel is támogatja Márki-Zay Pétert, legalább ötmillió forintot adott neki. 

Márki-Zay az egyeztetés után azt mondta, nagyon szeretné, hogy Bige László támogassa őt, vagyis nem zavarja, hogy a vörösbáró kartellezése 36 milliárd forintnyi kárt okozott a magyar gazdáknak. Márki-Zay úgy fogalmazott: 

Ahogy Gyurcsány Ferenc mondta, az ördöggel is össze kell fogni. Én is így látom. 

A baloldali miniszterelnök-jelölt azt is hozzátette, a mostani egyeztetés során "kellemesen elbeszélgettek", de állítása szerint - nehezen hihető, hiszen nyilván nem az időjárásról beszélgettek - nem a kampányának támogatása volt a téma.