A hazai baloldal megint a kerítés ellen uszít

Vágólapra másolva!
A déli határkerítés ellen uszít Donáth Anna, a Momentum új elnöke egy interjúban, a Mandiner vette észre.
Vágólapra másolva!

Arra a kérdésre, hogy kell-e védeni a magyar határt, vagy nem, Donáth Anna azt válaszolta: „Volt már jól működő menekültügyi rendszer Magyarországon – a délszláv háború alatt. Meg tudta állapítani a magyar állam, ki az, aki a háború elől menekül, ki az, aki nem."

Ez a mondat meglepően nagy - nem tudunk másként fogalmazni - sületlenség.

Először is azért, mert a délszláv háború a szomszédunkban zajlott, aki a határon megjelent, az valóban a háború elől menekült. Másrészt mindenkinél voltak papírok - ellentétben a mostani migránsok elsöprő többségével - és a jugoszláv okmányok könnyen ellenőrizhetőek voltak.

Ezzel szemben most a migránsok több országon vonulnak keresztül, mire ideérnek, már nem a háború elől menekülnek. Másrészt nincs megfelelő papírjuk, vagy ellenőrizhetetlen.

Ennek ellenére Donáth Anna azt mondta, hogy a kerítés önmagában nem megoldás.

Jól látszik tehát, hogy a baloldal megint a migránsok betelepítését akarja elősegíteni.