Parkban szexelő, nyilvánosan vécéző, kötekedő hajléktalanok miatt rettegnek Ferencvárosban

Vágólapra másolva!
Több ezren petícióban tiltakoznak a ferencvárosi Szerelvényköz környékén kialakult állapotok miatt: parkban szexuális életet élő hajléktalanok, kigyulladt kalyiba, italosan kötekedő és nyilvánosan ürítő fedél nélküliek jellemzik a mindennapokat - írta a Borsonline.
Vágólapra másolva!

Félnek a kertvárosiak Ferencvárosban, már évek óta próbálják elérni az önkormányzatnál, hogy takarítsa el a szomszédos hajléktalanszálló mellett létrejött sátortábort, mert

ami ott zajlik, az közszeméremsértő, higiéniás szempontból aggasztó, a közbiztonság terén pedig kiakasztó

- írta a lap.

Mintha támogatná a kerület

Közmeghallgatás témája is volt már a kérdés, de a kertvárosban élők problémájára eddig nem született megoldás. Sőt Baranyi Krisztina polgármester és köre úgy reagálta le az ügyet, hogy több, hozzájuk köthető szociális szervezet ételt vitt az amúgy törvénytelenül életvitelszerűen ott lakó hajléktalanoknak. Ez elsőre humánusnak tűnik, valójában azonban rontja a helyzetet: a hajléktalanok bátorításként élték meg a lépést, hogy élhetnek így tovább, miközben ahogy jön a tél és hóesés, ők életveszélyben vannak az utcán.

A lakók szerint

az ellátás célja a hajléktalanlét felszámolása kellene hogy legyen, nem pedig a hajléktalanlét konzerválása az utcán.

Baranyi Krisztináék pedig mintha csak ezzel törődnének, a környékbeli lakók életével nem. Ezeknek az embereknek is az lenne az érdeke, ha nem az utcán laknának emberhez nem méltó körülmények között, a megfagyás veszélyében élve.

A sátortábor körül rengeteg a szemét Forrás: Bors

A jelenlegi ellátással csak konzerválják a szerencsétlen helyzetüket. Mindezt jó szándék címén, miközben

azzal meg nem foglalkoznak, hogy egyre több renitens hajléktalant szabadítanak rá a szállók környékén lakó törvénytisztelő emberekre,

akiknek a véleményét még csak ki sem kérik, pedig az ő életükre van hatással mindez, nem a kerület vagy Budapest vezetőinek életére. Nagyon egyszerű a képlet: lakóövezetekbe nem való hajléktalanellátás, mert csak konfliktust generál, megoldást viszont nem nyújt.

A főváros, illetve a szervezetek óriási támogatásokat kapnak az államtól, csak észszerűen kellene felhasználni

– mondják egyöntetűen.