Az elmúlt, közel másfél évben mindannyian a bőrünkön tapasztalhattuk a koronavírus-járvány terjedését, hatásmechanizmusát, mely bizonyos élethelyzeteket kisarkított, elmélyített, és társadalmunk jelentős részének kapcsolati hálójára visszavonhatatlanul rányomta a bélyegét. A pandémia ellen folyó harcban több olyan intézkedés volt rövidebb/hosszabb ideig hatályban, mely közvetve, vagy közvetlenül, de hozzájárult a már kialakult magány súlyosbodásához, vagy éppen előidézte azt. Cikkünkben számba vettük, mit tehetünk, ha magunkon, vagy hozzá tartozónkon felfedezni véljük az elhagyatottság jeleit. Molnár Attila pszichológussal beszélgettünk.

 Ön miként határozná meg a magány fogalmát? Milyen jeleket kell keresnünk magunkon, vagy másokon, hogy biztosan állíthassuk: egy magányos embert látok?

Kezdeném inkább egy másik nézőpontból, onnan, hogy mi is ennek a kérdésnek a kontextusa, miért is érdemes ezt a kérdést feltenni? Az ember alapvetően társas lény, így a más emberekkel való kapcsolatra szükségünk van. Életünk elején egy másik ember nélkül meghalnánk, fizikai és érzelmi fejlődésünk is sokáig a környezetünkben lévő emberektől függ, a velük való kapcsolat minősége sokban hozzájárul érzelmi fejlődésünkhöz és későbbi kapcsolatainkhoz is sémául szolgál. Felnövésünk során persze megtanulunk egyedül boldogulni, a magunk módján kielégíteni saját fizikai és érzelmi szükségleteinket, így már nem leszünk kiszolgáltatva másoknak, azonban bizonyos érzelmi szükségleteink továbbra is – és folyamatosan – szükségessé teszik, hogy kapcsolódjunk, kapcsolatban legyünk más emberekkel. Ilyen igények pl. az intimitás, az érzelmi biztonság, a szeretet és szeretve levés, az, hogy mások értékelnek, elfogadnak minket stb.

Itt tennék különbséget az egyedüllét és a magány között. Bár ezek nem egzakt módon definiálható fogalmak, azért azt biztosan állíthatjuk, – mivel valószínűleg minden olvasó tapasztalta már – hogy egyedül lenni és magányosnak lenni nem ugyanaz az élmény.

A legtöbb feszültség mélyén kapcsolataink változása áll.Forrás: Shutterstock

Érezhetjük úgy is kapcsolatban magunkat másokkal, hogy ideiglenesen egyedül vagyunk, például épp nincs otthon senki, így tulajdonképpen egyedül vagyunk, mégis érezhetjük, hogy az életünkben vannak számunkra fontos emberek, akiknek mi is fontosak vagyunk, így nem vagyunk magányosak.

Behoznék még egy dolgot, az intimitást. Itt most elsősorban az érzelmi és nem a testi intimitásra gondolok. Létezik a társas magány jelensége, ami azt jelenti, hogy valaki ugyan kapcsolatban van egy másik emberrel, házastárssal, párral él együtt, tehát nincs egyedül, mégis magányosnak érzi magát, leggyakrabban azért, mert az érzelmi intimitás csökken a felek között. Már nem tudnak olyan mélyen és őszintén megnyílni a másik előtt, már nem mernek igazán a belső élményeikről beszélni egymásnak és már fárasztja is őket az ezekre való odafigyelés, már nem is kíváncsiak egymás belső, intim világára igazán.

Molnár AttilaForrás: Molnár Attila

Ez a jelenség is két dologra világít rá a magány kapcsán:

  • a) a magány nem azon múlik, hogy van-e velünk valaki vagy nincs, egyedül vagyunk-e vagy nem, hanem
  • b) azon, hogy tudunk-e valakivel érzelmileg intim viszonyt ápolni, amiben saját belső élményeinket is kifejezhetjük és kapcsolódhatunk másokéhoz őszintén és félelmek nélkül.

A fentiek alapján a magányt tehát úgy definiálnám, hogy ez az az élmény amit akkor élünk át, amikor úgy érezzük, hogy nincsenek kapcsolataink, vagy kapcsolatainkból hiányzik az intimitás: nem kapcsolódunk senkihez és hozzánk sem kapcsolódik senki.Ami a jeleket illeti, a fentiekből kiderül, hogy például ilyen jel lehet, ha akár mi magunk, akár valaki a környezetünkben nem keresi mások társaságát, őt sem keresik mások, aki saját belső világát elzárja mások – és sokszor önmaga – elől is. Ez persze nem ennyire egyszerű, azért ne kezdjünk el másokat magányossággal bélyegezni, csak azért mert épp sokat látjuk őt egyedül, nem tudhatjuk mi a kiváltója ennek, nem tudhatjuk mióta van ez így nála, szóval azért ezzel óvatosan kell bánni.

Ami saját magunkat illeti, ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy mennyire gondolom, hogy vannak körülöttem olyan emberek, akikre számíthatok, akiket szeretek, akik engem szeretnek, akik gondolnak rám, és van-e olyan, vagy olyanok, akikkel megoszthatom intim érzéseimet, gondolataimat, ezekből a válaszokból talán jobban ráláthatunk erre a kérdésre önmagunkban.

Ön mit tart a magány legnagyobb veszélyeinek?

Mint ahogy említettem, alapvetően társas lények vagyunk, így a más emberekhez való tartozás alapvető fontosságú. Az agyunk is úgy van kialakítva, hogy más emberek társasága, pozitív kapcsolódás másokkal, vagy például a bőrünk fizikai érintése is olyan hormonok termelődését serkentik, amelyek csökkentik a vérnyomást, pozitív hatással vannak az idegrendszerre, így erős védőbástyái a stresszel való biológiai és érzelmi megküzdésnek.

Már csak annak a tudata, hogy kapcsolatban vagyunk más emberekkel, részben ki is elégítheti szükségleteinket, egy pozitívabb énképpel, magasabb önértékeléssel és biztonságérzettel is párosul, ami szintén fontos ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a saját bőrünkben.

A kapcsolatok valódi hiánya, de még inkább a hit, vagy képzet, hogy nekünk nincsenek kapcsolataink, a fent leírtak ellenkezőjét válthatja ki belőlünk, érzelmileg és biológiailag is kevésbé leszünk ellenállóak a stresszel szemben, önértékelésünk csökken, visszahúzódunk a világtól, érzelmileg negatív állapotba kerülünk, szorongásaink felerősödnek, szóval nem fogjuk magunkat jól érezni a bőrünkben. A hosszan tartó magány depresszióhoz, kiégéshez vezethet, érzelmi életünk sivárrá válik, ami nem csak érzelmi de később biológiai formában is jelentkezhet, különböző stresszhez köthető betegségek formájában.

Mi vezet az elmagányosodáshoz? Mit tehetünk ellene?

Ezt egy nagyon fontos kérdésnek tartom, mert ezekben az időkben nagyon is szükséges róla beszélni és fontos, hogy akiket érint, felismerjék, hogy nincsenek teljesen kiszolgáltatva a most fennálló helyzetnek, ők is tehetnek saját magukért.Az elmagányosodáshoz vezető út nagyon egyedi lehet, a fent leírt helyzetig sokféleképpen lehet eljutni, de az biztos, hogy valahol az úton elvesztettük a kapcsolatot másokkal, netán önmagunkkal, belső világunkkal is. Ennek lehetnek valós, nagyon is kézzel fogható okai, például meghalt valakink, de én azt gondolom, hogy sokszor a magányosság inkább a fejekben keletkezik, abban, amilyennek megéljük és amilyennek gondoljuk – vagy gondolni akarjuk – a kapcsolatainkat.

Ahogy korábban írtam, a magány érzése gyakran akkor tör ránk, amikor az a megélésünk, hogy nincsenek igazán olyan emberek körülöttünk, akikre számíthatunk, akikkel intim kapcsolatunk lenne vagy lehetne. Ez a kép a fejünkben a kapcsolatainkról és az élmények magunkban, mondatják velünk azt, hogy magányosak vagyunk, magányosnak érezzük magunkat.

Hogy mit tehetünk ellene? Inkább azt a kérdést tenném fel, hogy mit tehetünk azért, hogy újra megéljük, hogy kapcsolatban vagyunk? Ehhez az elsődleges út az önvizsgálat.

Vegyük észre, hogy léteznek!
Gyűjtsük össze, hogy kik azok az emberek, akikkel kapcsolatban állunk. Kik azok, akiknek a neve elsőre eszünkbe jut? Lehet ez barát, családtag, távoli rokon, szomszéd, iskolatárs, mindegy. Csak legyünk tisztában azzal, hogy léteznek kapcsolataink! Ez sokkal nagyobb revelációt és rádöbbenést tud kiváltani, mint sokszor gondolnánk.

Magányt érzünk, ha nincsenek kapcsolataink, vagy kapcsolatainkból hiányzik az intimitás.Forrás: Shutterstock

Érdemes ezeket a kapcsolatokat végiggondolni, hogy mi a története, históriája ennek a kapcsolatnak? Hogyan indult? Hogyan változott? Milyen lépéseken keresztül jutott el abba az állapotába ahol most van? És itt az állapot alatt a mélységét, az intimitását, a bizalmasságát, az erősségét értem.

Nézzünk szembe a saját felelősségünkkel!
Ezután jön talán a legnehezebb rész. Nézzünk szembe azokkal a dolgokkal, amiket mi tettünk azért, hogy a kapcsolataink olyanok lettek, amilyenek. Fel kell ismernünk benne a saját felelősségünket ahhoz, hogy változtatni tudjunk és akarjunk rajta. Természetesen nem minden a mi felelősségünk egy kapcsolat alakulásában, de ha van benne, akkor azért érdemes tisztán látni és szembe nézni vele.

Gyakran tapasztalom, hogy a magányosságuk miatt sokan másokat, a kapcsolataik másik felét okolják (elhagyott, elköltözött, már hozzám se szól, fel sem hív) és nem veszik észre ebben saját felelősségüket (nem voltam túl jó pár, én sem hívtam fel hónapokig, fontosabb volt a munkám, minthogy megkérdezzem, ő hogy van.)

Gondoljunk arra, hogy milyennek szeretnénk?
Ezután érdemes végiggondolni azt is, hogy milyennek szeretnénk látni kapcsolatainkat, mit szeretnénk bennük megélni, nekünk mire lenne szükségünk, és azt is, hogy mi mit tudunk adni egy kapcsolatban. Ezek a kérdések segítenek megvilágítani azt, hogy jelenlegi kapcsolatainkat milyen irányba tereljük, hogy sokkal kielégítőbbek lehessenek a mostani állapotuknál.

Ismerjük el azt, ami van!
Egy akár mindennap végezhető és tudományosan is igazoltan hatásos módszer saját magányosságunk csökkentésére, hogy miután felismertük, hogy valójában nem vagyunk egyedül, léteznek kapcsolataink, hálásak vagyunk értük. Ezt hála-gyakorlatnak hívják és nagyon egyszerű, csak gondoljunk arra, hogy léteznek kapcsolataink, akár gondolhatunk is rájuk és fejezzük ki magunkat a hálánkat azért, hogy ők léteznek, mint kapcsolat. Ismerjük el azokat az apró dolgokat, amiket kapunk tőlük.

A magány sokszor beindít egy ördögi érzelmi kört: csalódtunk kapcsolatainkban, mert nem kaptuk meg tőlük azt amire vágytunk, ezért eltávolodtunk embertársainktól, amitől még inkább nő bennünk az igény a kapcsolatokra, ami még magasabb elvárásokat támaszt velük szemben, ami miatt újabb és újabb csalódások érnek minket.
Tulajdonképpen ezzel a folyamattal elmagányosítjuk magunkat, ezért érdemes minél gyorsabban felszámolni ezt a folyamatot.

Molnár Attila bízik benne, hogy azzal, hogy a kapcsolataink limitáltak lettek, megkérdőjeleződtek, vagy újraíródtak, nagyobb figyelemmel leszünk irányukba és jobban fogjuk értékelni őket.Forrás: Molnár Attila

Ehhez néhány alapvető fontosságú dolgot kell tudatosítanunk:

  • Nem minden kapcsolat tökéletes! Nem várhatjuk másoktól és magunktól sem, hogy tökéletes és hibátlan legyen, így a kettőnk között lévő kapcsolat sem lesz tökéletes, de ettől még lehet elég jó, ami kielégítő.
  • A kapcsolatokat nem használhatjuk csak önmagunk igényeinek kielégítésére, ez egy kölcsönös adok-kapok játék! Ha nem kölcsönös, akkor nagy eséllyel el fog halni és nem várhatjuk a másik féltől, hogy csak ő adjon bele, csak ő tartsa életben!
  • Egy kapcsolat nem fogja és nem is tudja minden érzelmi igényünket kielégíteni. Míg egy kapcsolatunkban megélhetjük az intimitást, tudunk vele mély beszélgetésekbe belemenni, addig valaki mással inkább a csevegés és bulizás működik. Míg valakit bármikor felhívhatok, hogy jöjjön segíteni bútorokat cipelni, egy másik barát inkább egy jó sörözésre vevő. Ahogy saját igényeink, kapcsolataink is színesek és változatosak. Nagyon nagy teher tud lenni már maga az az elvárás is, hogy egy valaki elégítsen ki minden igényünket.

Sokszor ezek a torzított elvárások azok, amik megakadályozzák, hogy észrevegyük azokat a dolgokat, amelyek valójában ott vannak a kapcsolatainkban, csak az elvárásaink hegyeitől nem vettük észre őket. Sokkal reálisabb képünk lesz a kapcsolatainkról, ha ezeket az apró dolgokat is észrevesszük és értékeljük – és nem leértékeljük.

Van-e korosztályokra lebontott, vagy egyéb megkülönböztetés a magány tekintetében?

A Brit Vörös Kereszt készített egy tanulmányt, amiben a magányosságra adott reakciókat vizsgálták a pandémia alatt. Életkortól függetlenül figyeltek meg néhány elég érdekes és figyelemre méltó dolgot:

  • A megkérdezettek jelentős része (65%) úgy érezte, hogy kevesebb lehetősége van másokkal kapcsolatba lépni, mint amit valójában a rendelkezések megengedtek.
  • Egyharmaduk (életkortól függetlenül!) aggódott amiatt, hogy történik velük valami és senki nem fogja észrevenni.
  • Közel 40%-uk azt mondta, hogy az elmúlt napokban nem folytatott igazán mély beszélgetést senkivel.

Mit gondol, mit tehetünk embertársainkért, akiken a magány jeleit tapasztaljuk?

Erre nagyon egyszerű a válaszom. Forduljunk oda hozzájuk és kérdezzük meg tőlük, hogy hogy vannak, de csak akkor, ha valóban készen vagyunk meghallgatni a választ!

Nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek rendszeres, kiszámítható pontok az életben, amikor kapcsolódhatunk másokkal. Legyen ez akár egy online sörözés egy nagyobb társasággal, vagy csak egy telefon a szülőknek, bármi, ami fenntartja és megerősíti azt a képet magunkban, hogy léteznek a kapcsolataink! Természetesen az igazán üdvözítő, ha személyesen tudunk találkozni, ezt az élményt nem fogja tudni pótolni a technológia sehogy sem, amit most inkább kiemelnék, az a rendszeresség, a fenntartás.

Még mielőtt embertársaink, barátaink felé fordulunk, azért biztosítsuk magunknak, hogy mi is rendben legyünk. Akár a visszájára is fordulhat, ha valaki mások igényeit igyekszik kielégíteni és mindig ott van másoknak, azonban magára nem figyel és a saját kapcsolati igényeit háttérbe szorítja. Adni jó, de kapni is fontos.

A fenti kutatási eredmények is adnak néhány támpontot arra, hogy hogyan tudunk magunkon és másokon is segíteni:

  • Szánjunk időt arra, hogy érdemi, intim, személyes beszélgetésekbe merüljünk barátainkkal, családtagjainkkal, vagy akár egy szomszédunkkal, aki egyedül él!
  • Ragadjunk meg minden lehetőséget arra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal! Elégedjünk meg a most adott lehetőségekkel, de ezeket használjuk ki amennyire csak lehet! Ne a korlátokat, hanem a korlátokon belüli lehetőségeket vegyük észre! Ha nem lehet személyesen, legyen online! Ha nem lehet 8 után, legyen 8 előtt! Sokan veszítettek el csatát magukkal szemben, mert amíg azon zsörtölődtek, hogy mennyi mindentől fosztja meg őket a lezárás, megfosztották magukat attól, hogy egy más minőségben ugyan, de mégis fenntartsák kapcsolataikat.
  • Ahogy korábban is írtam, tudatosítsuk, hogy vannak kapcsolataink, és őket is biztosítsuk afelől, hogy nekik is vagyunk mi, ha szükségük lenne ránk!

A koronavírus-járvány minden bizonnyal átformálta a világról alkotott képünket. A témába vágóan ön milyen releváns változásokat tapasztalt?

Nem a világról, hanem a kapcsolatokról alkotott képünket alakította át. A járvánnyal kapcsolatos intézkedések olyan helyzetet alakítottak ki, amik mind-mind a kapcsolódásaink módját módosították. Nem találkozhatunk szabadon akkor és ott, ahol akarunk, azzal akivel akarunk, a kapcsolódásaink nagy része az internet szűkös csatornájába szorult, ami adott valami újfajta szabadságot és elvett cserébe valamit a kapcsolódások minőségéből.

Az elmúlt, közel másfél évben mindannyian a bőrünkön tapasztalhattuk a koronavírus-járvány terjedését, hatásmechanizmusát, mely bizonyos élethelyzeteket kisarkított, elmélyített, és társadalmunk jelentős részének kapcsolati hálójára visszavonhatatlanul rányomta a bélyegét.Forrás: Shutterstock

Én azt gondolom, hogy a legtöbb feszültség mélyén a kapcsolataink változása állt. A másokkal való kapcsolataink, a home office sok pár és család életében olyan terhet rótt a kapcsolatra, amiben újra fel kellett építeni erősségeket, meg kellett tanulni újra együtt élni és felkészíteni a kapcsolatokat erre. Ez a munkahelyeken is épp így kapcsolati problémákat okozott. A vezetőknek új módon kellett megtanulniuk bizalmat építeni a csapattársaikkal, a munkatársak új módon kellett, hogy együtt dolgozzanak egymással nemcsak technikai szinten, de az egymáshoz való kapcsolódás szintjén is.

Bízhatunk az emberi működés rugalmasságában, ebben is kialakultak mostanra a szokásaink, érzelmi és mentális rendszerünk is alkalmazkodott a helyzethez. Egyéni ügyfeleim között is tapasztalom ezt a fajta nyugodtabb és elfogadóbb érzelmi állapotot.

Bízom benne, hogy most, hogy a kapcsolataink különböző módokon limitáltak lettek, megkérdőjeleződtek, újraíródtak, talán nagyobb figyelemmel leszünk irányukba és jobban fogjuk őket értékelni.

Így az ünnepek közeledtével lehet, hogy érdemes a fentiekben leírtakat inspirációként használva újraértékelni a kapcsolatainkat, rájuk tekinteni és elgondolkodni azon, hogy mi az a legkisebb dolog, amit tehetünk azért, hogy jobbak legyenek a kapcsolataink embertársainkkal?

Együtt tehetünk érte, hogy idén karácsonykor senki ne legyen magányos!
A Vodafone a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve segít országszerte feloldani a magányt. A szervezet közreműködésével adományként Samsung okoseszközöket és internetet juttatunk el az ország számos idősek otthonába.

Emellett arra buzdítunk mindenkit, hogy a maga módján, saját eszközeivel segítsen megtörni a csendet – hiszen egy kis odafigyeléssel mindannyian tehetünk a magány ellen. A kezdeményezés mellé állókat szakmai információkkal és online tudásanyaggal segítjük.

A cikk megjelenését a Vodafone támogatta.