Az elmúlt napokban bekövetkezett tragikus, vészjósló események kapcsán - ismert, hogy Kóbor János, az Omega legendás frontembere sajnálatos módon meghalt, Csollány Szilveszter olimpiai bajnok pedig lélegeztetőgépre került - muszáj pár dologról beszélnünk - írja Apáti Bence.

Az eltávozott legendáról a szakma és a baráti köre tudta - hiszen Kóbor nem csinált titkot belőle -, hogy bár kora teljesen indokolttá tette volna, de nem oltatta be magát.

Ami egy közel 80 éves ember esetében, örvendjen is az illető bármilyen kiváló egészségi állapotnak is, egyfajta orosz rulett.

Nem tudni, mi alapján jutott a fantasztikus, generációk életét meghatározó, karizmatikus zenész arra a következtetésre, hogy 78 évesen is képes lehet a szervezete megbirkózni a gyilkos vírussal, de valamiért úgy gondolta, hogy nincs szüksége vakcinákra.

A zenésztársaktól, és barátoktól kiszivárgott információk szerint a megboldogult énekes nem egy megrögzött vírustagadó volt, inkább csak nem vette elég komolyan a veszélyt, hitt abban, hogy elég jó kondíciónak örvend, azt gondolta, hogy ha el is kapja a vírust, át fogja vészelni a ragályt.

Kóbor Jánost most egy ország gyászolja.

Azt gondolom, hogy egy ekkora legenda esetében kerülni kell mindenféle negatív jelzőt, énmegmondtamozást, vagy kárörvendést - igen, sajnos ilyen hangokkal is lehetett találkozni a közösségi médiában,- azonban mégis muszáj szót ejtenünk az okokról; például azokról a hitvány és veszélyes emberekről, akik csalhatatlanságuk és tévedhetetlenségük biztos tudatában olyan információkkal látták vagy láthatták el, amelyek miatt végül úgy döntött, ahogy döntött.

Unásig ismételgetett tételmondat, hogy ugyan a Facebooktól valamifajta extrém információs és szólásszabadságot vártunk, azonban végül Zukerberg egy igazi gyilkos szörnyet szabadított a világra.

Olyan rettenetes techlényt, amelyik ugyan azonnal lecsap a konzervatív, jobboldali gondolatokat megfogalmazó emberekre, azokra, akik szerint a család anyából, apából és gyerekből áll, és akik úgy látják, hogy egy nővé operált férfi igazából férfi, és akik kritikusak a tömeges, illegális migrációval szemben, ellenben a legprimitívebb és legveszélyesebb vírustagadók hülyeségeit hagyja szabadon terjedni.

Mi több, az algoritmusok voltaképpen úgy vannak beállítva, hogy az efféle baromságok iránt érdeklődő felhasználóknak egy idő után - egyfajta öngerjesztő folyamat végeredménye képpen - szinte csak ilyen tartalmakat dob fel a hírvonalára, ezzel egy olyan életveszélyes buborékba zárva őket, ami - látjuk - gyakran végzetesnek bizonyul.

Kóbor János esetben valószínűleg nem erről volt szó, azt azonban nem lehet kizárni, hogy lehetett a környezetében olyan valaki, akit a halálos Zukerberg-csapda foglyul ejtett, megmérgezett, és akire hallgatott, de a fantasztikus sportember, és olimpiai bajnok, Csollány Szilveszter Facebook-oldalára pillantva azt láthatjuk, hogy pontosan ez a forgatókönyv valósulhatott meg; a legendás sportoló oldalát megannyi vírustagadó vagy vírus- és oltásszkeptikus tartalom lepte el.

Sőt, lepi el a mai napig.

Többek között olyan posztok és megosztások, amelyek attól a Gödény Györgytől származnak, akit szűk egy hónappal ezelőtt egy év börtönbüntetésre ítéltek rémhírterjesztés miatt, amelyet két évre felfüggesztettek.

De az áldoktor életveszélyes agymenései a halált hirdetve ma is ott virítanak egy olimpiai bajnok személyes profilján.

A híres-hírhedt független tényellenőrök pedig - minő meglepetés - fülük botját sem mozdítják, le se sz@rják, hogy valami rémhírterjesztésért elítélt, elmebeteg kuruzsló baromságai egy ilyen kiváló sportolót intenzív osztályra juttattak.

És rajta kívül is még ki tudja hány embert..

Csak az LMBTQI-lobbit, meg az óvodákban mesét felolvasó transzvesztitákat, és a migrációt kritizálókat kell azonnal leszedni, kitiltani, korlátozni.

De Gödény György meg a többi vírustagadó és oltásellenes hülyeségeivel a Facebook szerint nincsen semmi baj, azok többezres megosztásokat generálva, gyakorlatilag szó szerint emberek agyát átmosva és halálukat okozva, korlátlanul terjedhetnek.

Imádkozzunk Csollány Szilveszterért! Szilas kemény és szívós ember, megedzette az élet, ezért őszintén azt gondolom, hogy ebből is fel fog állni, meg fogja rázni magát, és a koronavírust is túl fogja élni.

Győzni fog.

Nekünk pedig az a dolgunk, hogy egyrészt imádkozzunk érte - és megannyi megtévesztett embertársunkért - és legyőzzük végre a Facebook helyi helytartóit, a független tényellenőröket, akik végérvényesen belehülyültek a szélsőbalos, liberálbolsevik identitás politikába, és cselekvés helyett mosolyogva nézik az életveszélyes, emberek halálát okozó őrültségek terjedését.