Emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Somogy Megyei Főügyészség azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki először benzinnel locsolta le az élettársát, majd az égő cigarettájával fel is akarta gyújtani, amit a fonyódi rendőrök akadályoztak meg.

A vádirat szerint a személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt álló férfi és áldozata közel 30 évig élt együtt. Öt gyerekük született. Viszonyuk a férfi állandó részegeskedése, valamint féltékeny és agresszív magatartása miatt megromlott, ezért az asszony júniusban közölte a műhelyükön tartózkodó élettársával, hogy el akar költözni tőle.

A bejelentéskor nagyon részeg férfi ettől annyira ideges lett, hogy

felkapta a közelében lévő 5 literes benzines flakont, amiből majdnem az egész folyadékot az asszonyra öntötte. Főleg a ruhájára és a hajára locsolta.

Ebből a benzines flakonból locsolta le élettársát a férfiForrás: Magyarország Ügyészsége

Mivel az ijedt asszony tartott attól, hogy dohányzó élettársa meggyújtja a benzint, kifutott a műhelyből és hívta a rendőrséget. Az utcára menekült, párja is követte. A férfi - a fonyódi járőrök szeme láttára és a rendőrök felszólítása ellenére - égő cigarettával közeledett élettársa felé, amit a nőre akart pöckölni. A járőrök "testi kényszer alkalmazásával" tudták megakadályozni, hogy meggyulladjon az asszony.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában végrehajtandó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a letartóztatott férfival szemben az emberölési kísérlet miatt.