Hajnalban jön az ónos eső, figyelmeztetést adott ki az OMSZ

met
Vágólapra másolva!
Időjárási szempontból mindenképp mozgalmas lesz az éjszakai, illetve a csütörtök nappali időjárás - osztotta meg legújabb bejegyzését az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldala.
Vágólapra másolva!

Késő este csapadékzóna érkezik nyugat felől: az Alpokalján ez már hó lehet, de a Dunántúl többi részén vegyesen eső, havas eső is eshet.

Ami nagyobb figyelmet érdemel az az ónos eső, ami döntően átmeneti lesz, de a Dunántúl középső területein

hajnaltól a késő délelőtti órákig nagyobb esély van arra, hogy akár tartós ónos eső is kialakuljon, emiatt 2. fokú figyelmeztetés van érvényben.

A hideg levegő beáramlásával a nap előrehaladtával egyre nagyobb területen válthat havazásba a csapadékforma, kiemelten

az Északnyugat-Dunántúlon jelentősebb hótakaró is kialakulhat,

erre 1. fokú figyelmeztetés érvényes, de van rá esély, hogy az északnyugati megyékre 2. fokú (narancs) figyelmeztetés is kiadásra kerülhet.

Mivel az előbb említett területen bőven akadhat hó, a megélénkülő északnyugatira forduló szél ott hordhatja a havat.

Aktuális helyzetképet itt, az érvényben lévő veszélyjelzéseket pedig itt lehet követni.