Kétszer is tetten értek egy részeg sofőrt egy nap alatt

Vágólapra másolva!
Kétszer is lecsaptak a rendőrök egy nap alatt arra a férfira, aki aki alkoholt fogyasztott és közben nyugtatót is bevett, majd autóval közlekedett a főúton, majd egy szegélynek ütközött, és közel egy órán keresztül próbálta javítani defektes autóját.
Vágólapra másolva!

A családi problémákkal küzdő férfi idén nyáron egyik nap a strandon iszogatott, és több nyugtatót is bevett. Este gépkocsival elindult a 41-es számú főúton Nyíregyháza felé, majd behajtott az egyik benzinkútra, ahol ismét alkoholt vett. Lakossági bejelentés alapján a rendőrök

a benzinkúton igazoltatták, majd mivel látták rajta, hogy részeg, vizelet-és vérminta vétel céljából az orvosi ügyeletre vitték.

A vérében két ezreléket meghaladó alkoholkoncentrációt mutatott ki az orvosszakértő.

A rendőrök szabadon engedték a férfit, aki ismeretlen körülmények között visszajutott a benzinkúton parkoló autójához, majd

éjfél körül ismét Nyíregyháza felé indult vele, ahol útközben egy másik benzinkútra tért be. Részegsége miatt nekihajtott a szegélynek, amitől defektes lett a kocsi, és azt próbálta megjavítani úgy, hogy leparkolt az egyik kútfejhez. A javítás majdnem egy óráig tartott, de állapota miatt azt nem tudta befejezni.

A kísérletnek az vetett végett, hogy a rendőrök újra elfogták, mire a férfi beismerte, hogy alkoholt fogyasztott. Az újabb vérvétel szerint még magasabb volt egy kevéssel vérének alkohol tartalma, mint korábban.

Az ügyészség ittas vezetés miatt emelt vádat a férfi ellen, akivel szemben pénzbüntetés kiszabását és vezetéstől eltiltást javasolt. A férfi jogosítványát rendőrök a helyszínen elvették.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.