Közveszéllyel fenyegetés miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járási Ügyészség az ellen a pocsaji férfi ellen, aki bombariadóval zavart meg egy eljegyzést.

Október 16-án 18 óra körül egy férfi az egyik ismerősével együtt érkezett haza Pocsajba a munkából. Több helyen megálltak, hogy alkoholt igyanak. Amikor este hazafelé indultak és az épület mellé értek, hallották, hogy a település rendezvényházából zene szűrődik ki. Szerettek volna bemenni, de az eljegyzésen résztvevők ezt nem engedték, emiatt egy kisebb veszekedés alakult ki a két férfi és a többiek között. A részeg férfi annyira dühös lett, hogy bement a közelben lévő nyilvános telefonfülkébe és felhívta a rendőség segélyhívó központját azzal, 

hogy az épületben bombát helyezett el és mindenki meg fog halni. 

A rendőrök félbeszakították az eljegyzést. Huszonhárom embernek kellett elhagynia az épületet azért, hogy átvizsgálhassák. 

Amikor rájöttek, hogy a férfi volt és bomba nincs, elfogták, majd elszámoltatták. Beismerte, hogy hazudott. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon lezárt nyomozás iratait a Berettyóújfalui Járási Ügyészség ügyészei kapták meg, akik közveszéllyel fenyegetés miatt emeltek vádat a férfi ellen a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A vádiratban indítványozták, hogy a férfit ítéljék közérdekű munkára.