Még a Google listáján is tarol az Elk*rtuk

Jelenet az Elk*rtuk című filmből
Vágólapra másolva!
A Google 24. alkalommal publikált listái az év keresési trendjeit sorakoztatják fel, összegyűjtve azokat a pillanatokat, embereket, témákat, eseményeket és helyeket, amelyek idén megragadták a világ figyelmét. A Google magyar listáján a Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerek által készített Elk*rtuk alkotás óriási sikerét az is jelzi, hogy film kategóriában második helyen végzett az Elk*rtuk kifejezés.
Vágólapra másolva!

Elképesztő érdeklődés övezi Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgásáról, annak körülményeiről és a következményekről szóló filmet. Mint az Origo arról korábban beszámolt,

már több mint százezren voltak kíváncsiak az Elk*rtuk című nagyjátékfilmre, most pedig a Google magyar listáján a Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerek által készített alkotás óriási sikerét az is jelzi, hogy film kategóriában második helyen végzett az Elk*rtuk kifejezés.

Forrás: Google

Deutsch Tamás, a Fidesz Európai Parlamenti delegációvezetője az Elk*rtuk brüsszeli filmbemutatója kapcsán az Origónak nyilatkozva elmondta, hogy

Jelenet a filmből Forrás: Megafilm

Mint ismert, a film óriási támadások kereszttüzébe került már a premiere előtt. Kálomista Gábor producer akkor elmondta, hogy

RÖGTÖN MEG IS ÉRKEZETT AZ ELUTASÍTÁS. DE OLYAN IS VOLT, HOGY AZT MÁR EGY SZERZŐDÉS ALÁÍRÁSA UTÁN KAPTUK MEG. EZ A FILM RENGETEG NEHÉZSÉGGEL SZEMBESÜLT, ARRÓL NEM IS BESZÉLVE, HOGY A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY KÖZEPÉN FORGATTUK.