Videón a részeg sofőr kerékcseréje

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek a férfi ellen, aki részegen vezetett, nekiment egy padkának, majd nekiállt kereket cserélni egy nyíregyházi benzinkúton - számolt be róla a TV2 Tények.
Vágólapra másolva!

Videó készült arról, ahogy egy férfi több mint egy órán át cserélte a kereket az egyik nyíregyházi benzinkúton, annyira részeg volt. Közben többször elesett és felborult.

A férfi előtte egy padkának hajtott és defektet kapott, ráadásul ez azután történt, hogy a rendőrök már egyszer bevitték az őrsre aznap. Kiderült, hogy

a férfi egész nap ivott és nyugtatókat is bevett egy családi veszekedés miatt, ráadásul így vezetett,

végül újra a rendőrök fogták el. A jogosítványát már akkor elvették, azóta nem vezethet.

Az eset júliusban történt, a férfi ellen most emeltek vádat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt.

A Tények arról is beszámolt, hogy egyre több a részeg sofőr.