Ötszázmillió forinttal rövidítették meg az államot szabolcsi cigarettacsempészek

bíróság, bíró, kalapács, pult, ítélet, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Elrendelte öt férfi letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság egy bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárásban, mert a gyanú szerint a cigarettacsempészek több mint 500 millió forint vagyoni hátrányt okoztak. Ezt közölte a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a gyanúsítottak tavaly és idén Kispalád külterületén, a zöldhatáron keresztül, rendszeres haszonszerzés érdekében

vámellenőrzés alól elvont, adózatlan cigarettát juttattak Ukrajnából Magyarországra.

A férfiak tevékenységét az elsőrendű és a másodrendű gyanúsított apja irányította, aki miután augusztus 24-én más ügyből kifolyólag börtönbe került, átadta az irányítást a fiainak. A bíróság szerint a határon átcsempészett cigarettát Kispalád belterületén különböző ingatlanokon tárolták, ahonnan továbbszállították Fehérgyarmatra és eladták. Azzal, hogy a dohányáru utáni jövedéki adót, áfát és vámot nem fizették meg,

több mint 500 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Az elsőrendű és a másodrendű gyanúsított többször volt büntetve, hasonló bűncselekmények miatt is. A harmadrendű gyanúsítottat a Fehérgyarmati Járásbíróság 2019. május 9-én orgazdaság miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a férfi ennek próbaideje alatt követte el a bűncselekményt.

A nyomozóhatóság kiemelten súlyos, akár tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja az öt férfit.

A letartóztatás kapcsán megjegyezték, mivel a férfiak munkából igazolható jövedelemmel nem rendelkeznek, fennáll annak veszélye, hogy folytatnák a bűncselekményt. A bíró szerint attól is lehet tartani, hogy szabadlábra helyezésük esetén elszöknének, elrejtőznének a nyomozóhatóság elől, az eljárásban részt vevő tanúk vagy még ki nem hallgatott bűntársaik jogellenes befolyásolásával, bizonyítási eszközök megsemmisítésével megnehezítenék a bizonyítást. A végzés nem végleges, a döntést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be ellene.