Ócsai Lajos: Rendkívüli influenzaszezon elé nézünk

influenza járvány oltás nátha
Vágólapra másolva!
A tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani - véli Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet csütörtöki számában elmondta: a magyar lakosságnak általában a 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal. Tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, idén viszont az előrejelzések 30-40 százalékos, rendkívül magas fertőzöttségről szólnak.

A magyar lakosságnak általában a 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal (illusztráció) Forrás: 123rf.com

Hangsúlyozta: a 2020/21-es szezonban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt az influenzajárvány elmaradt. A lezárások nyomán Délkelet-Ázsiából - ahol az adott évi influenzajárványt elindító influenzatörzs rendszerint kialakul - nem volt repülőforgalom és általában utasforgalom sem, tehát

a vírus Európába is csak minimális mennyiségben jutott el,

és esélye sem volt terjedni.

Az idei fertőzésveszély nagyjából a kétszerese a szokásosnak

Ócsai szerint azonban

az idei év más, mivel van utasforgalom és a védőintézkedések is hézagosabbak,

így a vírus H3N2 törzse már több európai országban, köztük a szomszédos Horvátországban is megjelent, így biztosra vehető, hogy Magyarországot sem fogja elkerülni.

A járványügyi szakértő hangsúlyozta: mivel az idei fertőzésveszély nagyjából a kétszerese a szokásosnak, különösen fontos az influenza elleni védőoltás felvétele, amit a párhuzamosan jelenlévő koronavírus-járvány még inkább indokolttá tesz. Hozzátette: a koronavírus elleni védőoltásnak semmi köze az influenza elleni oltóanyaghoz, így a Covid-19-oltás után két héttel minden további következmény nélkül az influenza elleni védőoltás is beadható.